Ötrégiós játékok: miniolimpia a Balaton partján

BŐLE TAMÁSBŐLE TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.06.21. 20:28
null
Fotó: Majoros Árpád Csaba
120 hátrányos helyzetű gyerek érkezett az ország öt nagy régiójának huszonhat kistelepüléséről Zamárdiba, hogy részt vegyen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által szervezett, a Fókuszban a gyermek program keretein belül rendezett olimpiai ihletésű sporttáborban.

 

Az Ötrégiós Játékokat Nagy Tímea, kétszeres olimpia bajnok vívó, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke nyitotta meg, aki köszöntő beszédében kiemelte: „Az olimpia aranyérem minden sportoló álma. Én most elhoztam Nektek az egyik érmemet – a másik egy kiállításon van –, hogy nézzétek meg, fogjátok a kezetekbe! Arra bíztatok mindenkit, hogy merjetek álmodni, mert meg fog valósulni, meg lehet valósítani”.

Az ország legszegényebb kistelepüléseiről érkező ifjú sportolók a négy nap során öt különböző sportágban mérkőznek meg, miközben találkozhatnak, sőt versenyezhetnek olimpiai- és világbajnokokkal, profi futballistákkal és népszerű sportolókkal. A versenyek között pedig mindannyian átélhetik, többségük életében először, hogy milyen is egy igazi, önfeledt nyárindító vakáció.

 

Legfrissebb hírek

Bujdosó Imre: Tizenkét magyar aranyérmet várok Párizsban!

Egyéb egyéni
2024.07.24. 17:35

A csodálatos 150. magyar aranyérem

Egyéb egyéni
2024.07.06. 09:59

Olimpiai hangulatú sporttáborral a hátrányos helyzetű települések felzárkóztatásáért

Egyéb egyéni
2023.06.20. 19:39

Női ökölvívó Eb: Nagy Tímea bronzérmet szerzett

Ökölvívás
2022.10.21. 17:19

Női ökölvívó Eb: Nagy Tímea elődöntős, már biztosan érmes

Ökölvívás
2022.10.19. 21:40

Vívás: A Mester itt van bennem – Nagy Tímea

Egyéb egyéni
2022.10.15. 10:50

Ökölvívás: Nagy Tímea a vb-nyolcaddöntőben búcsúzott

Ökölvívás
2022.05.13. 22:41

Nagy Tímea példája is mutatja: szülés után megéri visszatérni

Egyéb egyéni
2022.03.08. 07:09
Ezek is érdekelhetik