Sportrádió: Ungvári Attila bevallotta, kicsit félt az ukrántól az Eb-bronzmeccs előtt

Vágólapra másolva!
2022.05.01. 09:00
null
Ungvári Attila a bronzot ünnepli (Fotó: Getty Images)
Amint arról beszámoltunk, a 81 kilogrammos Ungvári Attila bronzérmet nyert a szófiai cselgáncs Európa-bajnokság szombati versenynapján. A 33 esztendős dzsúdós a Sportrádiónak nyilatkozott a sikert követően.

„Nagyon kellemetlen ellenfél, picit féltünk is tőle, megvallom őszintén. Viszont sikerült egy jó taktikát kidolgoznunk ellene, ez a bronzmeccsen jól is működött. Volt egy-két veszélyesebb indulása, de ezeket leszámítva kézben tudtam tartani a meccset. Talán kicsit megfőtt, elfáradt a végére a srác, utána jött egy hiba, amiből én tudtam beforgatni” – idézte fel az ukrán Hievorh Manukjan elleni bronzmérkőzést a ceglédi születésű, de már győri színekben versenyző 33 esztendős Ungvári Attila.

S hogy mi is volt ez a taktika?

„Olyan srác, aki szeret közel jönni, berobbanni, derékra fog. Nekem nagyon kellemetlen. Ezt próbáltuk úgy hatástalanítani, hogy csak előre, előre megyek. Egy tapodtat se hátra. Megpróbáltam bal kézzel vagy jobb kézzel keresztbe a hajtókát fogni, mindegy, csak előre, előre, előre folyamatosan. Próbáltam folyamatosan pumpálni, rázni, mozgatni addig, amíg el nem fárad. Ilyen négy perc környékén éreztem azt, hogy talán kezd picit üveges lenni a tekintete és annyira már nem hisz” – emlékezett vissza a pályafutása harmadik Európa-bajnoki bronzérmét szerző dzsúdós. Ungvárit egyedül az aranyérmet szerző grúz, Tato Grigalasvili tudta legyőzni Szófiában.

„Elégedett vagyok a bronzzal. Attól a grúz sráctól kaptam ki, aki végül meg is nyerte a versenyt. Találkoztam már vele többször is, egyetlen apró kihagyás elég a dzsúdóban ahhoz, hogy kikapjunk, sajnos ez történt most. Így pedig nem is volt lehetőségem javítani. Egyetlen számára nagyon jó momentumot elkapott, alám rúgott egyet, és onnantól ütemet fogott – azt hiszem, védhetetlen dolog volt. Szeretném nagyon elkapni már ezt a grúzt, nagyon ügyes gyerek, minden hájjal megkent, de azt hiszem, ahogy az első kettő meccsen, vagy a visszameccsen, esetleg a bronzmeccsen tudtam küzdeni, azzal lehetne ellene is esélyem” – tekintett előre a Sportrádiónak nyilatkozott Ungvári Attila.

CSELGÁNCS, EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZÓFIA
FÉRFIAK
81 KG
1. Tato Grigalasvili (Grúzia)
2. Matthias Casse (Belgium)
3. UNGVÁRI ATTILA és Sami Chouchi (Belgium)
... Rajkai Róbert helyezetlen

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik