Sportrádió: Kasza Róbert edzője elvesztése után nyert ezüstöt Budapesten

Vágólapra másolva!
2022.05.01. 22:26
null
Kasza Róbert a tokiói olimpián (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Mint megírtuk, Kasza Róbert Erdős Ritával ezüstérmet nyert vegyes párosban vasárnap, a Budapesten rendezett öttusa világkupaversenyen. Kasza a siker után a Sportrádió Hazafutás című műsorában Virányi Zsoltnak többek között arról is beszélt, mennyire volt nehéz úgy versenyeznie, hogy néhány nappal ezelőtt elveszítette futóedzőjét, Schumacher Ákost.

 

„Érzelemdús volt ez a hét, és nagyon nehéz a mai nap is. Nemcsak azért, mert nagy volt a tét, hanem azért is, mert elveszítettük drága jó barátunkat, futóedzőmet, Schumacher Ákost, akivel húszéves munkakapcsolatom volt. Nehéz volt nélküle részt venni ezen a versenyen, nagyon hiányoljuk őt, nagyon fáj az ő elveszítése. Ezt az ezüstérmet szeretném neki, az ő családjának ajánlani, hátha ebből is erőt tudunk meríteni” – kezdte Kasza Róbert.

A 36 éves sportoló elmondta, itthon mindig nagy élmény versenyezni. „Rengetegen látogattak ki, szurkoltak, buzdítottak minket. Hálás vagyok, hogy »Rituval« tudtam versenyezni. Nagyon jót sikerült mennünk, azt gondolom, az aranyérem nem volt reális, ebből a napból kihoztuk a maximumot.”

Kasza a céljait illetően arról beszélt, hogy a 2024-es párizsi olimpia jár a fejében. „Az idén próbálok minél több tapasztalatot szerezni. A következő év lesz a vízválasztó, az már kvalifikációs, súlyos, nagy tétje lesz. Lelkileg és fizikailag egyaránt próbálok feltöltődni addig. Most már évtizedek óta versenyzem, muszáj váltóban is, más szerepkörben kipróbálnom magamat.”

A más szerepkör alatt persze nem csak a váltót érti. „A saját klubomban segítem a versenyzőket. Próbáltuk ezt elég komolyan menedzselni. Schumacher Ákosnak nagyon hosszú, súlyos betegsége volt, igyekeztem az ő szakmai munkáját és humánumát pótolni, hogy a fiúknak ne kelljen más metodika alapján készülniük. Nem mondom, hogy sikerült őt pótolnom, mert biztos, hogy nem tudtam, de azt a munkamorált és szemléletet, amelyet ő képviselt, igyekeztem pótolni. Még nehezebb dolgom lesz így, hogy elveszítettük, az eddigieknél is többet kell segítenem nekik. Ettől függetlenül még nem adtam fel a sportolói karrieremet. Nagyon összetett és bonyolult az életem, de hát én mindig ilyen voltam, már csak azért is, mert az öttusát választottam.”

Legfrissebb hírek

Nemzeti Sportrádió: Jobbak voltak a törökök – Vincze István

Magyar válogatott
2025.03.26. 12:02

A hétvégi verseny jó visszaigazolás volt Bőhm Csabának

Egyéb egyéni
2025.03.25. 12:34

„Molnár Attila mint az atlétika nagykövete? Szerintem már az” – Gyulai Miklós

Atlétika
2025.03.12. 22:47

A Tatabánya új edzője hisz a bennmaradásban

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 15:20

Nem lenne meglepő, ha Kirsty Coventry lenne a NOB elnöke – Fábián László

Egyéb egyéni
2025.02.25. 20:33

Schmitt Pál: Ha fenntartható olimpia a cél, kevés új beruházással, abban szinte mi élen járunk

Egyéb egyéni
2025.02.19. 08:12

„Bennem van, hogy nem nyertünk az olimpián, és nem tudom, hogy el fog-e múlni” – Szatmári András a Sportrádióban

Egyéb egyéni
2024.12.22. 13:59

Szilágyi Zoltán: A debreceni közönségtől biztosan megkapjuk a támogatást az Eb-n

Kézilabda
2024.11.18. 17:33
Ezek is érdekelhetik