Öttusa: kihalt üdülőhelyen brillíroznak a magyarok

MIHÁLYI PETRA (Albena)MIHÁLYI PETRA (Albena)
Vágólapra másolva!
2022.05.13. 19:59
A bolgár tengerpart szezon eleji ürességtől kongó üdülővárosában, Albenában az öttusázók világkupa-sorozatának harmadik állomásán a férfiak pénteki elődöntőjéből négy magyar közül Szép Balázs, Bereczki Richárd és Regős Gergely is bejutott a fináléba.

Szinte csak az öttusázók verik fel téli álmából a bulgáriai Albenát, ahol május közepe még annyira az üdülőszezon elejének számít, hogy a közért sincs nyitva, és az egész településen csak néhány bolgár és német turista lézeng, egy tengerparti szellemváros hangulatát idézi a környezet. A világkupa-sorozat harmadik állomásának helyszíne ugyanis oly mértékben a nyári látogatókra épít, hogy csak szállodákból és az ideutazókat kiszolgáló bárokból, kiegészítő létesítményekből áll, helyi lakosság pedig egyáltalán nincs – így aztán szurkolók sem.

VÉLEMÉNYEK

„Egy kapitány mindig a maximummal kell, hogy kalkuláljon, azt gondolom, hogy az előző világkupák alapján ez össze is jöhet. Tamás József nem produkált túl jó vívást, majd a verseny hevében próbált a második lövészetben minél jobb lenni, így viszont nem azt a ritmust lőtte, amit tud, ezzel elúszott a bejutás. A többiek hozták a kötelezőt, náluk ez az alsó határ, bár azért ez sem olyan egyszerű, főleg döntőt vívni az elődöntő után, nagyon nagy megterhelés. Remélem, most is ott lesznek a mezőny elején, ahogy megszoktam tőlük.”

MARTINEK János
a férfiválogatott szövetségi kapitánya

„Sajnos egyértelműen a technikai számokon ment el ez a verseny. Nem könnyű most erről beszélni, az volt bennem a vívás után, hogy bármi áron megpróbálok döntőbe jutni, a fizikai számokból amit lehetett, kihoztam, a második lövészeten ment el az egész. Nincs meg a rutin sajnos: ez a második felnőtt világkupaversenyem, nem ismerem az ellenfeleket, nem tudom, hogy működnek a dolgok. A juniormezőny után ez egy óriási ugrás, amit csak kőkemény munkával lehet behozni. Ez nagy tanulópénz volt számomra.”

TAMÁS József
válogatott versenyző

A turizmus miatt viszont az enyhén szocialista hangulatú Albena legnagyobb hotelében 25 méteres medence (úszás), alig néhány méterre tőle egy sátorral fedett sportpálya (körvívás) található, azelőtt pedig egy nagy, füves placc, amelyen a lőteret, a futópályát, középen pedig a lovas akadálypályát állították fel. Mellette az út túloldalán ott a lovarda, ahol melegítenek majd a versenyzők a lovaglás előtt.

Kissé furcsán hatottak egyébként pénteken a lezáratlan, de mégis teljesen kihalt „főúton” az akadálypálya felé átvágó lovasok a lovak bemutatója alatt, de tény: kevés olyan helyszín maradt, ahol a jelenlegi követelményeknek megfelelően össze lehet hozni a döntőt kilencven perc alatt, a Fekete-tenger melletti település viszont erre kitűnően alkalmas. Megkockáztatnánk: a budapesti Ludovikánál is jobban, mivel ott két hete – bár szurkolói létszámban a két elődöntős nap alapján messze felülmúlta Albenát – igencsak sietősre kellett venni a tempót, ha a nézők át akartak érni egyik versenyszámról a másikra, nem is beszélve magukról a sportolókról, az edzőikről...

A csütörtöki női elődöntők után pénteken négy férfiversenyzőnkön volt a sor, hogy a fináléba verekedje magát. Délelőtt az A-csoportban Szép Balázs és Bereczki Richárd, délután a B-csoportban Tamás József és Regős Gergely volt érdekelt, mivel mind a négy magyar könnyedén kvalifikált az elődöntőbe.

A körvívást, amelynek eredményét a döntőbe is viszik tovább, már előző nap megrendezték, ez alapján Szép az 5., Bereczki a 8. helyről várhatta a folytatást – a bónuszvívásban egyikük sem tudott plusz pontot szerezni, de jól úsztak, a laser runon pedig remekeltek mindketten. A lövészetnél azért akadtak nehézségek, így maradt némi izgalom a végére, de végül a 6. és a 7., biztos továbbjutó helyen értek célba, nem kellett a matek, hogy vajon pontszámmal, az összesített sorrend alapján beférnek-e majd a legjobb 18 közé.

A B-csoportban az volt a nagy kérdés, Tamás József, aki a körvívás után a csoportja 16. helyén állt, vissza tud-e jönni annyira, hogy finalista legyen – ráadásul Budapesten is ő volt az, aki éppen csak lemaradt a döntőről, így mindenképpen bizonyítani akart a fiatal fehérvári versenyző. Már a bónuszvívás sem indult azonban jól: a pengéje nem jelezte a találatokat, s a pótfegyvere sem volt ott mögötte a páston, így piros lapot – és azzal együtt egy pont levonást kapott. Már szinte a teljes bónuszvívás véget ért, mire az olimpiai bajnok brit Joseph Choongnál – akinek egyik fegyvere sem működött – kiderült: a dobbal lehetett a gond, amelyet cseréltek is azonnal. Ennek tudatában, utólag visszanézve már feltűnő, hogy azok, akik a másik oldalon vívtak, rendre sokkal több tust szereztek.

Úszásban aztán mindent kiadott magából és toronymagasan nyerte a versenyszámot elsőéves felnőtt öttusázónk, így a futás-lövészet előtt lőtávolságon belül, mindössze tíz másodpercre volt a biztos továbbjutást érő hetedik helytől, amelyhez az első lövészet után még közelebb került, a második körben viszont beragadt a lőállásba, ezzel pedig teljesen elszálltak az esélyei, a 15. pozícióban végzett. Regős Gergely kiváló körvívása után viszont – bár a bónuszvívásban ő sem szerzett extra másodperceket – úszásban is hozta, amit kellett, és a laser runon sem rontott, így ötödikként ő is ott lesz szombaton a döntőben.

A nőknél szintén az elődöntőben búcsúzó Erdős Rita, valamint Tamás József pedig kipróbálják magukat egy egészen más területen: a Magyar Öttusaszövetség közösségi csatornáit kezelik majd, Erdős a női, Tamás a férfifinálét tolmácsolja az otthon maradt szurkolóknak.

ÖTTUSA
Világkupaverseny, Albena. Elődöntő
Férfiak. A-csoport:
1. Szo Csang Van (dél-koreai) 1176 pont, 2. M. el-Gendi (egyiptomi) 1175, 3. Carrillo (mexikói) 1174 ... 6. Szép Balázs 1170, 7. Bereczki Richárd 1170.
B-csoport: 1. Choong (brit) 1174 pont, 2. Dzsun Vung Te (dél-koreai) 1174, 3. Hamed (egyiptomi) 1173 ... 5. Regős Gergely 1172, 15. Tamás József 1121

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik