Sznúker-vb: hiába fordított, kiesett a korábbi világelső

Vágólapra másolva!
2022.04.25. 23:37
null
Neil Robertson már a legjobb 16 között búcsúzott a világbajnokságtól (Fotó: AFP)
Kiesett a nyolcaddöntőben a korábbi világelső Neil Robertson, miután szoros mérkőzésen, 13:12-re kikapott az angol Jack Lisowskitól a sznúker-vb-n.

A hatodik helyen kiemelt Higgins egyedül 4:4-nél engedte közel magához a thaiföldi Noppon Saengkhamot, ezután azonban sorozatban hét játékot nyerve 11:4-re is vezetett, végül 13:7-re diadalmaskodott a nyolcaddöntőben.

Nem sikerült a legjobb nyolc közé jutnia az ötödik helyen kiemelt Kyren Wilsonnak, miután 13:9-re kikapott honfitársától, Stuart Binghamtől. A világranglistán is ötödik helyen álló Wilson végig két–három frémes hátrányban volt, és hiába egyenlített 8:8-nál, nem sikerült megfordítania a mérkőzést.

Judd Trump nem tette könnyűvé a saját helyzetét, hiszen 3:1-es hátrányban is volt Anthony McGillel szemben, azonban sikerült innen fordítania, s bár skót ellenfele 11:10-nél, és 12:11-nél is egy frémre zárkózott, az angol 13:11-re behúzta a mérkőzést.

A negyeddöntő utolsó résztvevőjéről a Neil Robertson–Jack Lisowski összecsapás döntött, amely 7:9-es állásról folytatódott hétfő este. A folytatást Lisowski kezdte jobban, hamar háromra növelte frémelőnyét, de az Robertson sorozatban négy játékot nyerve 11:10-re fordított, majd 12:11-nél lehetősége volt befejezni a mérkőzést, de angol ellenfele fordított, és 13:12-re diadalmaskodott. Ez volt az idei világbajnokságon az első találkozó, amelyen döntőfrém döntött.

ROBERTSON MEGLÖKTE ELSŐ MAXIMUMÁT A VB-N

HÉTFŐI PROGRAM
NYOLCADDÖNTŐ

Kyren Wilson (angol, 5.)–Stuart Bingham (angol, 12.) 9:13
Noppon Saengkham (thaiföldi)–John Higgins (skót, 6.) 7:13
Anthony McGill (skót, 13.)–Judd Trump (angol, 4.) 11:13
Neil Robertson (ausztrál, 3.)–Jack Lisowski (angol, 14.) 12:13

A MÁSODIK FORDULÓ ÁGRAJZ SZERINT
Mark Selby (angol, 1.)–Jen Ping-tao (kínai, 16.) 10:13
Jackson Page (walesi)–Mark Williams (walesi, 8.) 3:13
Kyren Wilson (angol, 5.)–Stuart Bingham (angol, 12.) 9:13
Anthony McGill (skót, 13.)–Judd Trump (angol, 4.) 11:13

Neil Robertson (ausztrál, 3.)–Jack Lisowski (angol, 14.) 12:13
Noppon Saengkham (thaiföldi)–John Higgins (skót, 6.) 7:13
Csao Hszin-tung (kínai, 7.)–Stephen Maguire (skót) 9:13
Mark Allen (északír, 15.)–Ronnie O'Sullivan (angol, 2.) 4:13

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Jen Ping-tao (kínai, 16.)–Mark Williams (walesi, 8.)
Stuart Bingham (angol, 12.)–Judd Trump (angol, 4.)
Jack Lisowski (angol, 14.)–John Higgins (skót, 6.)
Stephen Maguire (skót)–Ronnie O'Sullivan (angol, 2.)
A mérkőzések az egyik fél 13. nyert frémjéig tartanak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik