Palackba zárt barátság – Sike Tamás különleges borral őrzi Csollány Szilveszter emlékét

– Minden azzal az üveg merlot-val kezdődött?
– Lényegében igen, bár ahogy a történetből kiderül, aligha véletlenül. Egy évvel az olimpiai sikere után Szilveszter eljött egy egri borkóstolóra, amelyen – mint az Egervin akkori főborásza –, én tartottam a bemutatót. Kóstolgattunk, kóstolgattunk, amikor is Szilasból egyszer csak kibukott, hogy jó, jó, nagyon finomak ezek a borok, de ő egyszer az Egyesült Államokban olyan fantasztikus magyar bort ivott, amelyhez foghatót sehol sem talál, hiába keresi égen-földön. Próbáltam faggatni, milyen volt a címke, mi lehetett a neve, milyen fajta szőlőből készült – végül addig nyomoztam, amíg ki nem sült, hogy a merlot, amelyet élete meghatározó borélményeként emlegetett, bizony az én művem. Elszaladtam egy felcímkézett palackért, odatettem elé, és kitöltöttem neki egy pohárral. Ez volt az? – kérdeztem. Úristen! – felelte –, Ez!

– Ahogy Humphrey Bogart mondaná: This is the beginning of a beautiful friendship.
– Pedig első alkalommal még szinte remegő hangon beszéltem hozzá, annyira meghatott, hogy egy olimpiai bajnok kóstol nálam. De aztán, talán a második találkozásunk után, amikor Ács Karcsi barátom tokaji pincéjében folytattuk a hazai borászat tanulmányozását, valahogy minden a helyére került. Már nem az aranyérmes sportolót, a bajnokot láttam benne, hanem a hétköznapi embert, akiről ráadásul az egyre mélyülő beszélgetéseknek hála elég gyorsan kiderült, hogy ugyanolyan, mint én.

– A bor nélkül ez talán sohasem derült volna ki önökről.
– Talán nem, de ebben a baráti kapcsolatban mindig is hárman voltunk: Szilas, én és a bor, s ez így is volt rendjén. Ez volt a mi mesterhármasunk.

– A torna sohasem léphetett volna be negyedik szereplőnek? Vagy harmadiknak a bor helyett?
– Nem, mert Szilas nem szerette, ha a sportban elért eredményei miatt akarnak a közelébe férkőzni, én pedig, mint mondtam, szinte az elejétől az érdeklődő, nyitott, hozzám hasonlóan nagyon érzelmes embert értékeltem benne. És azt hiszem, nagyon jólesett neki, hogy saját magáért tartják érdekes embernek. Arról nem is beszélve, hogy úgy éreztem, Szilas mindig is nagyra értékelte a munkásságomat, legalább annyira felnézett rám, a borászra, mint amennyire rá fel lehetett nézni a sportteljesítménye miatt.

– Azért csak van valami sport iránti elköteleződése Sike Tamásnak is. Mit csinált például 2000. szeptember 24-én?
– Néztem Szilveszter döntőjét, naná, hogy néztem, noha akkor még nem tudtam róla semmit, és nem is sejtettem, hogy egyszer még ilyen erős kötelék fűz majd hozzá. Egyébként úgy emlékszem, meg is könnyeztem a gyakorlatát, mint egyébként oly sok más magyar olimpikon sikerét. Nem vagyok nagy sportrajongó, a labdarúgás kifejezetten távol áll tőlem, ha már csapatsport, inkább a kézilabdával szimpatizálok. De az olimpiákat rendre a tévé előtt ülve töltöm, és nagyon tudok szurkolni a magyar versenyzőknek.

– Aktív sporttevékenység? Vagy aki 27 hektárt művel meg, annak az egész élete egy soha véget nem érő street workout?
– Fallabdázom, szoktam futni, olykor konditerembe is eljutok, viszont azt nem tagadom, hogy a gyerekeim ebből a szempontból előttem járnak. Alexandra lányom Fehér Péter partnereként anno hosszú ideig ranglistavezető volt akrobatikus rock and rollban, és sok versenyt nyertek meg együtt. A másik két lányommal együtt pedig lelkes Újpest-drukkerek, még meccsre is kijárnak, sőt magukkal viszik a vőmet is, dacára annak, hogy ő megrögzött fradista...

– Visszatérve Csollány Szilveszterre, csak fogyasztotta a jó borokat, vagy értett is hozzá?
– Szerette és ismerte is a bort, a borászéletet, és nagyon jól érezte magát ebben a közegben. Otthon volt a pincében, és imádott segíteni, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Elmegyek veled, mondta mindig, és tényleg jött – amíg én a borkóstolót tartottam, ő járt körbe, cserélgette a poharakat, töltött, közben beszélgetett, élvezte a társaságot, a nyüzsgést, a vibrálást. És igen, értett is hozzá, a huszonegy éves barátságunk során szakavatott kóstolóvá képeztük ki, illetve képezte ki magát. Barátságunk ötödik vagy hatodik évében tagja lett az Egerszóláti Olaszrizling Borlovagrendnek, mert ez a fajta volt az egyik kedvence, de az is előfordult, hogy beült zsűritagnak a versenyen, és bizony nem is pontozott rosszul. Elköteleződését pedig aligha mutatja annál jobban bármi is, mint hogy az elmúlt másfél évtized alatt nem hagyta volna ki az Egri Bikavérünnepet. Már délután négykor frissen megjelent a pavilonnál a Sike feliratú pólóban, és őszintén élvezte az egész felhajtást.

– Nem tervezett saját szőlőtermesztést?
– Nem tervezte, de aztán amikor elkészült a soproni házuk, sokáig tanakodott, hogy mit kellene a hátsó szabad területre ültetni. Na, ugyan mit, kérdeztem tőle, hát szőlőlugast. Meg is csinálta, láthatóan nagyon büszke volt rá, ha beszéltünk, mindig kapacitált, hogy menjek és nézzem meg, kíváncsi volt a véleményemre. Én meg csak halogattam, hogy majd, Szilas, most nem érek rá, most nagyon sok dolgom van. Aztán amikor megnéztem, ő már nem lehetett ott velem...

– Bántja?
– Persze. Bánt a sok majd és az elszalasztott lehetőség, hiszen olyan kevés ember van az életünkben, aki igazán fontos. És ahogy Szilveszter példáján is látjuk, nem tudjuk, mennyi időnk jut egymásra.

– A Szilas nevű emlékbor is afféle vezeklés?
– Inkább egy közös terv megvalósítása. Szilas hat-hét évvel ezelőtt kezdte mondogatni, hogy csináljunk valamit ketten, valami olyan terméket, ami nekem üzletileg jövedelmező lehet, s amihez ő is hozzá tudna tenni valamit segítségképpen. De konkrét tervig nem jutottunk, hanem ezt is csak tologattuk, elvégre egy új termék bevezetése sohasem könnyű. Most viszont jött április tizenharmadika, Szilveszter születésnapja, idén lett volna ötvenkét éves, gondoltam, itt az idő.

– A bor nevét aligha kell megmagyarázni, de miért éppen ebből a három szőlőfajtából készült a cuvée?
– Nagyon egyszerű: mert ez a három fehérbor volt a kedvence. A testesebb olaszrizlingbe valósággal szerelmes volt, de nagyon kedvelte a könnyed sauvignon blanc-t és a persze hárslevelűt is. Mindenesetre több mint érdekes, hogy a két legkedveltebb fajtája éppen a két véglet volt – mint amilyen sokszor ő maga is.

– A Szilas Magyarországon nem kerül kereskedelmi forgalomba, csak a Sike Borászat honlapján lehet belőle rendelni korlátozott számban, a bevétel pedig teljes egészében az olimpiai bajnok tornász gyermekeit illeti. Mennyire nehéz nemcsak barátként, hanem keresztapaként is úgy ápolni Csollány Szilveszter emlékét, hogy közben ott a fájdalom és a hiányérzet?
– Megszokhatatlan. Miközben naponta futnak be az új megrendelések, mi frissen címkézzük fel a palackokat, és akárhányszor megfogom a papírt, Szilas ott van velem szemben, és néz rám. Jó érzés, hogy ezáltal a halála után is itt van közöttünk, ugyanakkor nem tagadom, mérhetetlen a fájdalom.

– Hogyan lett Szilveszter keresztapja?
– Egy ízben a templomi házasságkötés lehetőségét mérlegelték nálunk a párjával, de Szilas azt mondta, neki nagyon messziről kellene ehhez elindulnia, hiszen még csak meg sincs keresztelve. Én hívő emberként azt gondoltam, ez nem lehet akadály, ezért segítettem neki Egerben megszervezni a keresztség felvételét. A keresztszülőség adta magát, főleg, mert tudtam, hogy ez felelősség is, nemcsak afféle jópofaság, hiszen vállaljuk, hogy a keresztgyermek lelki és szellemi fejlődéséből is kivesszük részünket, nem elég csak születésnapra meg karácsonyra ajándékot vinni. Hiszem, hogy Szilasnak is tudtam segíteni.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. április 23-i lapszámában jelent meg.)