Titkos férfitársaság, rejtjeles üzenet – régi idők sportképeslapjai, 3. rész

„A gárda reggel 9 órakor kelt, fél 10-kor volt a reggeli. A reggelinél mindenki jó alvásról számolt be, csupán Lázár és Gyetvai volt kivétel. Nekik udvari szoba jutott s ebbe a szobába egész éjjel behallatszott a zene. Az egyik zürichi sportegylet megalapításának 50 éves évfordulóját ünnepelte s ennek az örömére volt a nagy muri, amely Lázár és Gyetvai éjszakáját elrontotta” – olvashatjuk Bókai Mattanovich Béla Nemzeti Sportnak küldött tudósításában az 1939. április 2-án lejátszott Svájc–Magyarország (3:1) mérkőzés előzményeiről. A korszak neves sportlapírója is odakanyarította nevét a képeslapra, amelyet a csapat Zürichből a Magyar Labdarúgó-szövetség Vadász utcai székházába címzett Berta Sándor egyesbíró részére, mások mellett Dietz Károly szövetségi kapitány, Usetty Béla MLSZ-elnök, Kenyeres Árpád MLSZ-főtitkár és több játékos – köztük Olajkár Károly, Solti József, Dudás János, Sárosi III Béla, Zsengellér Gyula, Lázár Gyula, Gyetvai László, Bíró Sándor és Szabó Antal – szignójával. Érdemes továbbolvasni a korabeli újságcikket, megismerhetjük a harmincas évekbeli meccsdiétát...

„11 és fél 12 között sétáltak a fiúk. Pompás napsütés melengette az ember arcát. A felöltők, kabátok hamarosan lekerültek a fiúkról s legtöbbjük kiskabátban végezte a sétát. Fél 12-kor volt az ebéd: húsleves tojással, natúrszelet burgonyapirével és gyümölcssalátával, végül pedig gyümölcs volt a műsoron.” Bókai Mattanovich beszámolója révén ízelítőt kaphatunk a korabeli kapitányi buzdításból is. Dietz Károly e szavakkal tüzelte a Solti József zürichi szállodai szobájába összehívott játékosokat: „Ez az a föld, amely a régi történelmi időkben annyiszor reszketett a magyarok huj, huj, hajrájától. A futball révén bizony sok lekopott a magyarok rettegettségéből. Babérjainkat sokszor megtépázták már a svájci legények, mert a magyar futballgárdában a múltban megkopott a harci kedv. Párizsban és Corkban azt láttam, hogy harci szellemünk ébredezőben van, ma délután látni akarom, hogy ez nem volt szalmaláng, hanem most már így lesz időtlen időkig.”

+++

„Az első tavaszi napon hatalmas kocsi- és autórajok özönlöttek a pálya felé. Tömött nézőtér előtt állt fel a két csapat…” – írta a Nemzeti Sport az 1941. április 7-i Nagyváradi AC–Kispesti AC mérkőzésről, amelyen az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés nyomán Magyarországhoz visszacsatolt és a magyarországi futballrendszerbe tagolt Nagyvárad csapata 1:1-es döntetlenre végzett. A nagyváradi székesegyház látképét nejének hazapostázó Berényi (Bäderlein) Károly a szezonban összesen négy mérkőzésen játszott, a NAC ellen éppen végig a pályán volt, ezért is emlékezetes maradhatott a váradi túra.

+++

Talán a világháború sajátos mellékzöngéje, hogy a Kispest győri, 5:2-re megnyert mérkőzése nyomán Mészáros József csatár és csapattársai 1943 februárjában a Hofherr-gyár betegsegélyező irodájának címezték képeslapjukat. Nem véletlen a kapcsolat, fél évvel korábban írta a Nemzeti Sport: „A Kispest bizony anyagilag sem állt jól tavaly. A Hofherr-gyár azonban mögéje állt, biztosítva az anyagiakat, így kapcsolódott a Kispest vezetőségébe Szokody Imre elnök, aki visszaállította a csapat jó szellemét. Sokat köszönhet neki a Kispest. Ők már tavaly, amikor mindenki temette a kispesti csapatot, azt mondották: »Van tudás a Kispestben kétségtelenül. Egy kis időt kérünk, hogy bebizonyítsuk ezt.«”

+++

Nem akármilyen sporttörténeti dokumentum gazdagítja Eszes Tamás gyűjteményét: a magyar futballtörténelem kulcshelyszínéről, annak „legsűrűbb” időszakában küldték a képeslapot a legfontosabb szereplők. A bélyegző alapján Solothurnban, a magyar válogatott szálláshelyéül szolgáló svájci kisváros postáján adták fel az üdvözlőlapot a világbajnokság kezdete előtt néhány nappal, 1954. június 11-én. Pongrácz Kálmánt, Budapest korábbi főpolgármesterét, a Budapest Főváros Tanácsa végrehajtó bizottságának elnökét Onódy Lajos FTC labdarúgó-szakosztályvezető üzenetével Hidegkuti Nándor, Lantos Mihály, Grosics Gyula, Lóránt Gyula, Puskás Ferenc és Bozsik József is köszöntötte. A vendéglátóipari szakemberként tevékenykedő Onódyt a svájci nemzetközi szakácsművészeti kiállításra személyes érdeklődése is vonzotta, sőt talán ennek apropóján kereste fel a helyszínt, esetleg éppen a főváros küldöttjeként, és bizonyára a kiállításon a képen látható szomszédos űrhajós pavilonra is felfigyelt.

+++

Bennfentes férfitársaság rejtjeles üzenete, az öltözői szleng sajátos szövegemléke az 1956. szeptember 30-i levél, amelyet Grosics Gyula fogalmazott és néhány tatabányai játékos – így Lugosi (Leé) János és Macsali Gyula (Csirke) – írt alá becenévvel a Szegedi Haladás–Tatabányai Bányász (0:2) bajnoki mérkőzés alkalmából. Rejtvények sorát kínálja a szegedi képeslap, valószínűleg a tizennyolc karikás kategóriában. Mit jelent a „raga” verseny, amelynek hajói az élvezetek tengerén repülnek? Kik voltak a férfititkokat takaró Gentleman Club tagjai? Mit takar a címzett neve előtt a P. ny. f. G. rövidítés? És utána a kutyatalpú esperes fordulat? Nem mellesleg az érintett az önmagát sem kímélő kifutásai miatt Talpasnak becézett kapus, Faragó Lajos, aki éppen Grosics Gyula riválisa volt a Honvédnál és a válogatottnál. Az már csak a férfikör külön kedvessége, hogy a Schindler Gyula utcában lakó futballista az üdvözletet a „Schwindler Gyula utcába” kapta.

+++

Modern városi idill Stockholmban… A magyar játékosoknak megragadhatta a figyelmét a fejlett és rendezett nyugati környezet, 1957 júniusában a Svédország elleni idegenbeli mérkőzés (0:0) alkalmából küldték a lapot Kalmár Györgynek, a Békéscsabai Építők akkori edzőjének. Az aláírók névsora tekintélyes: Gilicz István, Bundzsák Dezső, Fenyvesi Máté, Kotász Antal, Machos Ferenc, Bencsics József, Bozsik József, Sándor Károly, Ilku István, Faragó Lajos, Kárpáti Béla, Berendy Pál, Mátrai Sándor, Várhidi Pál, Tóth II József, Hidegkuti Nándor.

+++

„Üdvözlet az Öregfiúkól” – írta Gellér Sándor kapus 1969. szeptember végén Zágrábból. A tizenhat játékos aláírása között ott látjuk hat Aranycsapat-futballistáét is, a feladó mellett Grosics Gyuláét, Buzánszky Jenőét, Budai II Lászlóét, Hidegkuti Nándorét és Zakariás Józsefét. A közös emléket felértékelő szomorú mellékgondolat: az ötvenes évekbeli klasszis válogatott két évre rá úgy sem állhatott volna össze, ha Puskás Ferenc, Czibor Zoltán és Kocsis Sándor nincsen nyugati emigrációban – a zágrábi túra idején 47 éves Zakariás két évvel később már nem élt.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. március 12-i lapszámában jelent meg.)