Cselgáncs: az oroszok távol maradnak a világversenyektől

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.03.15. 11:49
Az orosz cselgáncsozók felfüggesztették részvételüket a nemzetközi szövetség (IJF) égisze alatt zajló viadalokon – jelentette be az orosz sportági szövetség.

A moszkvai bejelentés szerint a döntést a jelenlegi külpolitikai helyzet indokolja, és a távolmaradást választották a fehérorosz dzsúdósok is – írta a Magyar Távirati Iroda.

„A jelenlegi körülmények között a válogatott bejutása a legtöbb olyan országba, ahol nemzetközi versenyeket rendeznek, jelentősen nehezebb lett. Ráadásul az Orosz Cselgáncsszövetségnek oka van félteni az orosz sportolók biztonságát"
– közölte a szövetség.

Az MTI felidézte, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság február végi felhívására, amely Oroszországnak az Ukrajna elleni és fehérorosz támogatást élvező háborúja miatt született, számos nemzetközi sportszövetség megtiltotta az orosz és fehérorosz sportolók indulását, míg az IJF – az európai cselgáncsszövetséggel együtt – úgy határozott, a két ország versenyzőinek engedélyezik, hogy semleges státuszban részt vegyenek a sportág nemzetközi viadalain.

Ugyanakkor az IJF lemondta az oroszországi és fehéroroszországi nemzetközi versenyeit, valamint felfüggesztette Vlagyimir Putyin orosz államfőt tiszteletbeli IJF-elnöki és a szervezet nagyköveti tisztéből – emlékeztetett a hírügynökség.

Legfrissebb hírek

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
2025.09.29. 14:01

Cselgáncs World Tour: négy magyar Grand Prix-érem Csingtaóból, egy ezüst Prágából

Egyéb egyéni
2025.09.28. 17:48

Oroszország és Fehéroroszország újra teljes jogú tagja az IPC-nek

Egyéb egyéni
2025.09.27. 17:00

Milánó 2026: a FIS október végére halasztotta a döntést az orosz sízők indulásáról

Téli sportok
2025.09.25. 12:09

Milánó 2026: nincs változás, az oroszok semleges színekben versenyeznek majd

Téli sportok
2025.09.19. 17:05

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 13:00
Ezek is érdekelhetik