Mestersége címere: amerikai sportról egy magyar újságíró szemüvegén át

A szerzőt, Gallov Rezsőt aligha kell bemutatni annak, aki a múltat is követi a magyar sportban, örökifjú, vízilabdázóként, (újság)íróként és sportvezetőként egyaránt letette a névjegyét – legyen elég annyi, hogy a hetvenes években, az úszószövetség főtitkáraként az egymással ádázul harcoló Székely Éva és Széchy Tamás is korrekt, következetes emberként jellemezte.

Az Amerikai arénák történetéhez tartozik az emlék. Megajándékozott ugyanis egy dedikált példánnyal, megjelenése után nem sokkal, az Uránia moziban adta át, éppen nemzetközi sportfilmfesztivál (van még ilyen?) volt Budapesten.

Ennyi dicsekvés talán belefér, miközben az eset a könyv, pontosabban a szerző alapállására is jellemző. Miközben igyekszik a magyar olvasóhoz közel(ebb) hozni az amerikai sportot, főként a szereplők, edzők, sportolók, vezetők közbejöttével teszi, az emberi oldalt favorizálja. Bemutatva a helyszíneket, a körülményeket is, így aztán klasszikus útikönyvnek is tekinthető az Amerikai arénák, szórakoztató, informatív olvasmány azoknak is, akik nem kívánnak elmélyedni az ott köz­kedvelt, rajongásig szeretett hagyományos sportokban, az amerikai futballban vagy a profi jégkorongban például.

Az ottani szenvedély nálunk szinte elképzelhetetlen, legyen elég annyi – olvasom –, hogy 1979-ben Teheránban, az irániak által fogvatartott amerikai túszok könyörögtek elrablóiknak, hogy legalább rádión hallgathassák a Super Bowlt...

A rajongást persze igyekeznek megszolgálni a profik, például az akkor a húszas évei elején járó Wayne Gretzky, aki azért is lehetett klasszikusa a hokinak, mert tisztában volt azzal, hogy a tehetsége leginkább ajándék, küldetés, és nem utolsósorban felelősség, ha úgy tetszik, szolgálat. Nem ragozom, aki fogékony az ilyesmire, az érti, aki nem, annak úgyis mindegy.

A háttérben pedig ott van James Reston igazsága, a New York Times neves publicistája a mai időkre is meghatározta a lényeget:  „Az a szerep, amelyet a sport tölt be ma Amerika életében, alighanem sokkal meghatározóbb annál, amit a társadalomtudomány elismert képviselői hisznek, s hogy ennek a szerepnek a jelentősége a televízió terjedésének és hatásának arányában egyre növekszik.”   És akkor hol volt még az internet?

Olvasmányos mű az Amerikai arénák, persze könnyű (könnyebb?) dolga volt Gallov Rezsőnek, hiszen a kanadai pólóválogatott technikai igazgatójaként hét éven át dolgozott a tengerentúlon. Nem mellékesen, pályázat útján nyerte el a posztot – tizenhat országból harmincheten szálltak harcba érte. Jó munkát végzett (a csapat 9. lett 1976-ban a montreali olimpián, döntetlent játszva a Szovjetunióval), ám rá jellemző szerénységgel summázta: „Meggyőződésem, hogy erőfeszítéseimet túlméreteztem, kevesebb igyekezettel is pontosan ugyanazt az eredményt értem volna el – a helyi körülmények miatt.” Hát igen... Nem várható el, hogy arrafelé is „hungarikum” legyen a póló (már bocsánat a képzavarért).

A könyv 1983-ban jelent meg, egy esztendővel a Los Angeles-i olimpia előtt. Az utolsó fejezetben mindent megtudhatunk, amit akkor már tudni lehetett a játékokról – sportágak, program, helyszínek, tévéjogdíjak –, azt pedig nem is sejthettük, hogy az esztelen bojkott miatt az utókor a könyv jóvoltából is láthatja, hogy – miről maradtunk le.

(Gallov Rezső: Amerikai arénák, Sport, 1983)