Vívás: Nagy Tímea az újságosnál kezdte keddenként a napját

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.12.14. 10:36
null
Emlékkönyvben gyűltek a Nagy Tímeáról szóló cikkek, aztán nyilatkozni is megtanult (Fotó: Keresztesi Balázs/Metropol)
Nagy Tímea a párbajtőrt és a tőrt is forgatta fiatalkorában – a döntés, hogy az előbbi mellett teszi le a garast, csak később született meg, így aztán a korosztályos bajnokságokon bizony a kis „Titi” mindkét fegyvernemben odaért a legjobbak közé. És bekerült lapunk „Fiatalok a küzdőtéren” címet viselő mellékletébe.

 

„Jó ideig az volt életem egyik legfontosabb célja, hogy szerepeljek a sportnapilapban, így amikor elkezdtem versenyezni, és bejutottam a legjobb nyolc közé, a keddeket az újságosnál kezdtem, mindig én voltam az első, alig vártam, hogy kinyisson. Büszke voltam rá, hogy ott a nevem a Népsportban – emlékezett a nyolcvanas évekre a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó. – Tényleg, Fiatalok a küzdőtéren volt a neve annak a mellékletnek, ott mindig megjelent, hogy hányadik helyen végeztem a hétvégi versenyen. Tudtam persze, hogy benne leszek a lapban, mégis minden egyes alkalommal elöntött a boldogság, amikor megláttam a nevemet.”

Nagy Tímea elárulta azt is, hogy az édesanyja külön kis emlékkönyvet varázsolt a lányáról megjelent újságcikkekből – ma már bánja, hogy a gyűjtemény nem teljes körű...

A kezdeti alkalmak után persze jöttek a nagyobb terjedelmű cikkek is Nagy Tímeáról, ekkor már nem volt elég „csak” vívnia, kénytelen volt megszólalni is.

„Már jó ideje nem okoz ez gondot, mondom folyékonyan, de az elején bizony nehéz volt összefüggően, szépen nyilatkozni – ismerte el Nagy Tímea. – Már nem tudom, hol nyertük meg az első csapataranyat, de akkor ott le kellett ülni, és hosszabban beszélni. A hosszú hajam össze volt fogva, borzalmasan néztem ki, így próbáltam értelmeseket mondani. Hát, nem sikerült... Bár édesanyám utána azt mondta, én voltam a legjobb még így is, de én tudtam, hogy kamuzik – ennek ellenére jólestek a szavai, hiszen dicsért, mint mindig, mint bármikor máskor.”


AZ A BIZONYOS 1986. DECEMBER 17-I NÉPSPORT

 


Legfrissebb hírek

NS-Klub: „Mit Miskolc adhatott...” – Veréb György 75 éves

Labdarúgó NB I
2024.12.10. 08:57

L’Équipe: 16 millió kattintás – A neves francia sportújság szerkesztőségében jártunk

Párizs 2024
2024.08.04. 07:58

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Márton Anna: Aranyszabály nálunk, ha magyar vív magyarral, akkor a győztesnek meg kell nyernie a versenyt is…

Párizs 2024
2024.07.29. 15:27

Szűcs Luca és Márton Anna is negyeddöntős

Párizs 2024
2024.07.29. 14:56

Muhari Eszter: Bronzérmes vagyok? Még nem hiszem el, kell egy kicsi idő feldolgozni

Párizs 2024
2024.07.27. 22:05

Muhari Eszter: Végre bátor voltam, és el mertem engedni

Párizs 2024
2024.07.27. 21:16

Legutóbb bejött, az olimpián is szerencsét hozhat férfi párbajtőrözőinknek?

Párizs 2024
2024.07.26. 16:02
Ezek is érdekelhetik