Csupasport: Buder nővér kilencven felett is aktív

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2021.10.08. 19:50
Címkék
Az Iron Nun becenéven ismertté váló Buder apácanővér 91 esztendősen is triatlonozik, pedig májusban súlyos balesetet szenvedett, igaz, amint felépült, folytatta a sportolást.
„Én, inspiráló?! Nem tudom, miért vannak úgy oda. Én csak egy apró öregasszony vagyok, aki teszi a dolgát. Ennyi az egész...” – idéztük Buder nővért a 2018-ban megjelent cikkünkben. És az Iron Nun becenéven ismert triatlonista apáca azóta is csak „teszi a dolgát”, azaz továbbra is aktívan sportol. Pedig már elmúlt kilencvenegy éves. Ennyi idősen a legtöbb embernek eszébe nem jut a futás, főleg nem a triatlonozás, őt azonban az sem tántorította el, hogy idén májusban leesett a kerékpárjáról, és súlyos sérüléseket szenvedett.

„Eltört a vállam, a kulcscsontom és négy bordám” – idézte őt a triathlete.com. Ám ahogy felépült, folytatta is a sportolást, ami már több mint negyven éve az élete része. Ahogyan arról már írtunk, negyvennyolc évesen kezdett el triatlonozni, miután az egyik rendtársa megemlítette neki, hogy a sport milyen jó hatással van a testre és a lélekre. És azóta közel négyszáz triatlonversenyt teljesített.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.
Legfrissebb hírek

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57
Ezek is érdekelhetik