Vitorlázás: Majthényiék hibátlan versenyzéssel a világ tetején

– Tavaly elmaradt, az idén megtartották. Hogyan alakult a spanyolországi világbajnokság?     
– Először is sokáig bizonytalan volt, hogy egyáltalán megtartják-e, mert a tengerentúli versenyzők hazautazása igencsak bajosnak tűnt, és végül nem is tudtak eljönni – mondta Majthényi Szabolcs a Nemzeti Sportnak. – Azután a nemzetközi osztályszövetség mégis úgy döntött, hogy megrendezi a versenyt annak ellenére, hogy valamelyest csonka volt a mezőny, hiszen Európából is volt néhány hiányzó.

– Azt mondják, azokkal kell megküzdeni, akik odaállnak a rajthoz.     
– Mi is így voltunk vele, végül is az élmezőnyből azok, akikkel küzdeni szoktunk, a dán és egy olasz hajó kivételével nagyjából mindenki itt volt – a többiek amúgy sem szoktak beleszólni az érmekért folyó küzdelembe. A spanyolok ráadásul hazai pályán sokan is voltak, jól is szerepeltek, hiszen mindenkinél jobban ismerték a szélviszonyokat.

– Nehéz verseny volt?     
– Inkább fárasztó, mert gyengébb szelek fújtak nagy hullámzással párosítva – a futamok pedig nyolcvan-százpercesek voltak, de akadt olyan is, ami majdnem két órán keresztül tartott. Fizikailag nem jelentett gondot, de koncentrációval nehezen győztük ebben az összevissza hullámzásban – minden egyes futam végére nagyon elfáradtunk.

– Becsúsztak hibák?     
– Hála istennek nem. Jól ment a hajóvezetés, sikerült a vitorlaválasztás, és a hajó sebességével sem volt gond...

– Mint ahogy az összhanggal sem, hiszen Domokos Andrással időtlen idők óta vitorláznak együtt.     
– Tudja, mit? Ezúttal nem is csak a technikai elemeknél, hanem inkább a hajóvezetésnél volt szükség az összhangra – de arra nagyon, mert amikor a hullám tetején tizenöt kilométer per órás szél fúj, az alján meg feleakkora és más irányból, akkor folyamatosan állítani kell a hajót, és nagyon észnél kell lenni. És ehhez jött még az áramlás... Szerintem ez volt a verseny legnagyobb nehézsége – a folyamatos koncentráció.

– Kívülről simának tűnt a győzelmük. Az volt?     
– Kilencből hét futamot megnyertünk, és két második hely volt a két kiesőnk, szóval összességében elég jó átlagot mentünk. Az eredményekből nem látszik, de többször voltunk ennél jóval hátrébb is, de a hosszú pályákon kijött a tudásbeli különbség. Szóval igaz, hogy fárasztó volt, de reális eredmények születtek.

–  Jó volt újra versenyezni?     
– Nagyon! Az év eleje jól alakult, de azután május végén be is fejeződött, mert sok versenyt eltöröltek. Attól kezdve csak otthon készültünk, nem találkoztunk külföldi ellenfelekkel, mert ők sem utaztak sehova, mindenki a saját országában edzett. Mi elmentünk egy kicsit Splitbe edzőtáborozni, hogy legalább tengeri körülmények között is készüljünk egy kicsit, de végül a spanyoloknál teljesen mások voltak a viszonyok. Még ahhoz képest is mások voltak egyébként, mint amikor 2012-ben megnyertük itt az Európa-bajnokságot.

– Mire készülnek még az idén?     
– Ezzel a világbajnoksággal véget ért a szezonunk, már csak levezető versenyek jönnek, és mindenki abban bízik, hogy jövőre a Garda-tavon – ott rendezik majd a világbajnokságot – végre nem az utazási szabályok alakítják majd a mezőnyt, hanem minden visszatér a normál kerékvágásba.

– Az ezüst sombrerót is megkapták – vagyis kieső futam nélkül is önöké a legjobb teljesítmény. Jól gondolom, hogy a szívükhöz nőtt ez az ereklye?     
– Igen, nagyon is. A következő világbajnokságon vissza kell adnunk, de addig is nagy becsben tartjuk, hogy aztán megpróbáljuk újra megszerezni.

–  Tizennégy világbajnoki cím. Ez gombócból is sok.     
– És lehet még fokozni...