– Ez az a sportág, amelyet nem lehet abbahagyni?
– A példám legalábbis ezt mutatja – mondta a kilencszeres világbajnok Lázár Zoltán. – A 2017-es lipicai kettesfogathajtó-világbajnokságon történt kizárásom után kissé sértődötten fordítottam hátat a sportágnak, de háromévnyi csendet követően a bátyámnak, Lázár Vilmosnak, a szövetségi kapitánynak és a sportágban ténykedőknek sikerült rábeszélniük, hogy a budapesti négyesfogathajtó Európa-bajnokságért térjek vissza. Hagytam meggyőzni magam, bár nem volt zökkenőmentes az utam. Egyrészt az első versenyemen borultam, súlyos sérüléseket szenvedtem, hét bordám eltört, a csigolyáim is sérültek, amikor átment rajtam a fogat, másrészt a pandémia és a versenyek halasztása sem segítette az újrakezdést. Borultak a terveim, az elképzeléseim, ám végül elfogadtam, hogy ilyen helyzetből kell indulnom.
– A bukást nem intő jelként fogta fel?
– Sokan féltettek, de én minél nagyobb fülest kapok, annál jobban megyek előre. Harcos típus vagyok, s bár fél év, amelyre nagy szükség lett volna, elment a lábadozással, idén újult erővel ugrottam neki a felkészülésnek, ami egész jól sikerült. Nehéz jóslásba bocsátkozni, mégis úgy érzem, azok közé tartozom, akik esélyesek lehetnek a dobogóra.
– Mennyire hiányzott az életforma, a napi edzések, a rutin a lovakkal?
– Addig, amíg nem kezdtem el, fogalmam sem volt, mennyire hiányzott ez az érzés az életemből. Nagy lendülettel vetettem bele magam a munkába, nem is emlékszem, hogy legutóbb mikor dolgoztam ilyen sokat és ennyire tudatosan egy cél érdekében. Bár kevés verseny volt, az edzések pedig sosem pótolják ezt az érzést, úgy vélem, hogy tizenkét lóból sikerült a lehető legjobb fogatot összeválogatnom, amellyel bármi megtörténhet ezen az Európa-bajnokságon.
– Egy kilencszeres világbajnok visszatérése mennyire befolyásolja a nemzetközi erőviszonyokat, mennyit dobhat az Európa-bajnokság nézettségén?
– A sportág kedvelői és a hazai hajtók is kíváncsian várják a pillanatot, ahogyan a legjobb külföldi versenyzők is, akik örömmel vártak vissza, mivel annak idején úgy élték meg, hogy egy klasszissal gyengébb lett a mezőny. Ez megtiszteltetés nekem.
– A visszatérés csak a budapesti Európa-bajnokságnak szól, vagy esetleg hosszabb távú célokat fogalmazott meg?
– Erre akkor tudok válaszolni, amikor már úgymond átmentünk a hídon, ugyanis sok mindenen múlik a folytatás. De kétségtelen, hogy a 2024-es szilvásváradi négyesfogathajtó-világbajnokság, az újabb hazai rendezés nagyon motiváló. Nem vagyok már fiatal, rengeteg energiát és időt igényel ez az életforma, nincs hosszú nyaralás, lazulás, csak sok-sok munka. Ha túlleszünk az Eb-n, megkapom a választ erre a kérdésre is.
– A fia, aki díjugrató, mit szólt ahhoz, hogy újra versenyez?
– Az egész családom vegyes érzésekkel fogadta, főleg a baleset után éledt újjá bennük a féltés és a félelem, ám közben tudják, ha én valamit teljes mellszélességgel vállalok, attól nehéz eltántorítani. A fiam egyébként 2017-ben segédhajtóként részese volt egy másik hatalmas bukásomnak, a versenyt követően meg is kellett műteni. A lovassportot, a díjugratást imádja, ám fogathajtó nem szeretne lenni, és amúgy is a tanulmányaira figyel, jogot hallgat a Pázmány Péter Egyetemen, ezért a sport most másodlagos az életében.
– A budapesti Eb mit adhat a magyar fogathajtósportnak?
– Egyértelműen nagyot lendíthet a sportágon. Gyerekfejjel vettünk részt az 1984-es világbajnokságon, amely meghatározta a jövőnket. Ha ennek az Eb-nek köszönhetően egy-két fiatal szintén a fogathajtásnak szenteli az életét, az már hatalmas eredmény.
NÉGYESFOGATHAJTÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST
Csütörtök: Díjhajtás, 10.00
Péntek: Díjhajtás, 10.00
Szombat: Maratonhajtás, 10.00
Vasárnap: Akadályhajtás, 10.00