Duatlon: Badar és Pászti győzelme az ajkai ob-n

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.09.26. 18:13
A férfiaknál Badar Gergő, a nőknél Pászti Edit győzött vasárnap a rövid távú duatlon országos bajnokságon.

Badar 1:52:15 óra, míg Pászti 2:18:23 óra alatt teljesítette a 10, illetve 5 kilométer futásból, valamint a kettő között 40 km kerékpározásból álló távot.

A férfiaknál Petsuk Zoltán és Horváth Arnold, a nőknél Tomaschof Kata, valamint Vándor Nóra végzett még dobogós helyen az ideális versenykörülmények között megrendezett ajkai megmérettetésen.
Badar Gergő az MTI-nek elmondta: az október 16-i, mallorcai Ironman-versenyre készül, és annak egyik felkészítő állomásaként tekintett erre az ob-ra.

„Három hete kifejezetten kemény edzéseket végzek, erre a hétvégére igazából rá sem pihentem, tulajdonképpen munkából jöttem. Ezért egy kicsit fájt is ez a nap, mert rendesen elégettem az energiakészleteimet. Viszont ráhangolásnak tökéletes volt, annál is inkább, mert végül még győznöm is sikerült” – nyilatkozta.

Hozzátette: kifejezetten gyors tempó mellett „bolyozós küzdelem” alakult ki, ezért taktikáznia kellett, miként ossza be az erejét. Ennek megfelelően előnyét a kerékpár utolsó körében és a záró futáson hozta össze.

DUATLON
RÖVID TÁVÚ OB
Férfiak

1. Badar Gergő (Tiszakécske VSE) 1:52:15 óra
2. Petsuk Zoltán (Újpesti TE) 1:53:29
3. Horváth Arnold (Kaposvári AC) 1:57:24

Nők
1. Pászti Edit (Hírös ESC) 2:18:23 óra
2. Tomaschof Kata (Ferencvárosi TC) 2:18:55
3. Vándor Nóra (Veszprémi TE) 2:20:31

Legfrissebb hírek

Péter Benedek és Malatinszky Szófia győzött az ajkai duatlon ob-n

Egyéb egyéni
2024.09.22. 16:56

Badar Gergő és Zelinka Gabriella diadalmaskodott a rövid távú triatlon országos bajnokságon

Egyéb egyéni
2024.07.13. 19:20

Triatlon: Badar és Soós nyerte meg a Vasi Vasembert

Egyéb egyéni
2024.07.06. 14:20

A Debrecen nyerte a duatlon vegyes váltó ob-t

Egyéb egyéni
2024.04.28. 16:49

Duatlon ob: Soós Gergő Gyula és Bukovszki Tünde győzött Ajkán

Egyéb egyéni
2023.09.24. 18:59

Duatlon: Bragmayer Zsanett ezüstérmes lett a vb-n

Egyéb egyéni
2023.04.29. 14:05

Duatlon: a Budaörs nyerte a vegyes váltó ob-t

Egyéb egyéni
2023.04.23. 14:56

Duatlon ob: Lehmann Bence és Malatinszky Szófia nyert rövid távon

Egyéb egyéni
2022.09.25. 17:39
Ezek is érdekelhetik