Asztalitenisz: svéd elnöke lehet az ITTF-nek, Nátrán is jelölt a vb-be

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.09.07. 09:51
null
Nátrán Roland is jelölt a végrehajtó bizottságba (Fotó: Dömötör Csaba)
A svéd Petra Sörling az egyetlen jelölt a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) elnöki posztjára. A tisztújító kongresszust novemberben tartják, a végrehajtó bizottsági tagságra Nátrán Roland is pályázik.

A skandináv sportdiplomata – a jelenlegi gazdasági alelnök – már áprilisban jelezte, hogy indul az elnöki székért azzal a céllal, hogy megválasztása esetén „egyesítse a szervezetet”.

Az ITTF-et 2014 szeptembere óta irányító német Thomas Weikert a múlt hónapban közölte, hogy nem jelölteti magát újra, mert „nem ért egyet azzal az iránnyal, amerre az ITTF tart”.

A szervezet végrehajtó bizottsága egy belső viszály nyomán már márciusban megvonta az elnöktől a bizalmat és a támogatást, s a kongresszusig magához ragadta a döntési jogkört.

Sörling 2013 óta a Svéd Asztalitenisz Szövetség elnöke, civilben pedig egy ingatlancég vezetője. Ha megválasztják, ő lesz az ITTF első női elnöke.

A szervezet közlése szerint a végrehajtó bizottságba 17-en jelentkeztek, közülük az egyik Nátrán Roland, a magyar sportági szövetség (MOATSZ) elnöke.

„Ami évtizedek óta hiányzik a magyar asztaliteniszből, hogy választott tisztséget töltsön be újra magyar asztalitenisz-vezető – idézte a MOATSZ korábbi hírlevele Nátrán Rolandot. – A legutóbbi ilyen választott tisztségviselőnk Faragó Judit volt. Látok rá esélyt, hogy változzon ez a helyzet, hiszen most már hivatalossá vált, hogy a Magyar Asztalitenisz Szövetség delegálni szeretne az ITTF végrehajtó bizottságába egy magyar sportvezetőt. Nyilvánvalóan akkor van a legnagyobb esélyünk bekerülni ebbe a testületbe, ha elnöki szinten delegálunk sportvezetőt, úgyhogy a MOATSZ engem jelölt erre a pozícióra.”

A sportvezető hangsúlyozta: megválasztása nemcsak nemzetközi szinten lenne fontos a számukra, hanem a magyar sportéleten belül is növelné az asztalitenisz és az asztalitenisz-szövetség tekintélyét.

A tisztújító kongresszust a houstoni világbajnokság keretében tartják november 24-én.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38

Asztalitenisz: szerény reményekkel várjuk a csapat Eb rajtját

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:00

Asztalitenisz: mindkét magyar búcsúzott a WTT-verseny első napján

Egyéb egyéni
2025.09.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik