Európai Játékok: hivatalos, a teqball ott lesz az eseményen

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.02. 13:06
null
Hivatalos, a teqball ott lesz a lengyelországi Európai Játékokon (Fotó: FITEQ)
Hivatalossá vált, hogy a magyar fejlesztésű sportág, a teqball is helyet kapott a 2023. június 21. és július 2. között esedékes krakkói Európai Játékok programjában – áll az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) közleményében.

 

A teqballt a krakkói program 16. sportágaként jelentette be az EOC, és a Nemzetközi Teqball-szövetség (FITEQ) természetesen üdvözli a hírt:

Különleges nap ez a teqballnak. Sportágunk Európában született, azon a kontinensen, amelyik azóta a globális növekedésünk középpontjában áll. Nagy megtiszteltetés nekünk, hogy a legrangosabb európai multisportesemény részesei lehetünk. Hálásak vagyunk ezért az Európai Olimpiai Bizottságnak, a Lengyel Olimpiai Bizottságnak, valamint az esemény szervezőbizottságának is” – áll a FITEQ közleményében.

Az Európai Játékokon férfi és női egyesben, párosban, valamint vegyes párosban is versenyezhetnek a teqballosok.

Hasan Arat, az Európai Játékok koordinációs bizottságának elnöke elmondta: „A teqball olyan összetett sportág, amely nemcsak az ügyességen és koncentráción, hanem az állóképességen is alapszik. Nagy örömmel üdvözöljük az új sportot a 2023-as játékok programjában.”

Legfrissebb hírek

Rangos nemzetközi elismerést kapott az idén százéves Testnevelési Főiskola

Egyéb egyéni
2025.03.01. 16:10

Márton Viviana megállíthatatlan – ő lett Európa legjobb fiatal sportolója

Egyéb egyéni
2025.03.01. 08:35

A tekvandós Márton Viviana is az EOC-jelöltek között

Egyéb egyéni
2025.02.06. 18:36

Gyulay Zsolt az Európai Olimpiai Bizottság vezetőségébe pályázik

Egyéb egyéni
2025.01.05. 11:42

A sportág Dream Teamjét már megteremtette, jöhet a Teqball Akadémia!

Minden más foci
2024.12.09. 12:29

Mindhárom magyar csapat elődöntőbe jutott a vietnámi teqball-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.12.07. 11:37

Sorra költöznek Budapestre a nemzetközi sportszervezetek

Egyéb egyéni
2024.11.24. 08:31

Teqball-vb: világklasszisok a magyar válogatottban

Egyéb egyéni
2024.11.14. 12:00
Ezek is érdekelhetik