Csupasport: fotózáson érte baleset a testépítőt

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2021.06.16. 19:52
Címkék
A nagy tehetségnek tartott Jean-Pierre Fux karrierje véget ért, amikor az edzőteremben képeket készítettek róla, de később edzőként és tanácsadóként ismét a figyelem középpontjába került.

Némi túlzással állíthatjuk, Jean-Pierre Fux azt követően vált igazán híressé, hogy egy szerencsétlen sportbaleset következtében gajra ment a karrierje. Harmincnégy évesen egy meglehetősen furcsa baleset következtében tönkrement mindkét lába, de edzőként új fejezetet nyitott életében, és ennek köszönhetően sokkal többet cikkeztek róla, mint aktív sportoló korában.

A kilencvenes évek elején üstökösként robbant be a nemzetközi testépítésbe a svájci születésű Jean-Pierre Fux. Mindössze 26 éves volt, amikor megnyerte a Nemzetközi Testépítő-szövetség (IFBB) amatőr világbajnokságát, és ezzel megszerezte a profi kártyát.

A tömeghajhásznak becézett svájci 1996-ban lépett először színpadra a hivatásosok között, méghozzá az Arnold Classicon és a Mr. Olympián: előbbin kilencedik, utóbbin nyolcadik lett. Két évvel később a negyedik helyre tornázta fel magát az Arnold Classicon, és sokan azt hitték, innen megállíthatatlan lesz. Nem így történt.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon, ide kattintva!

 

Legfrissebb hírek

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
3 órája

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07
Ezek is érdekelhetik