Asztalitenisz: a Villach ellen a Budaörs az Ek-negyeddöntőben

Vágólapra másolva!
2021.05.07. 22:46
A csoportkör végeztével elkészítették az egyenes kieséses szakasz sorsolását az Európa-kupa újvidéki döntő szakaszában, ez alapján a magyar bajnok Budaörs szombat délelőtt az osztrák Villach ellen játszik a negyeddöntőben.

A spanyol Linares visszalépése miatt az SH-ITB Budaörsi SC női csapata kétcsapatos csoportba került az Európa-kupa Újvidéken zajló döntő szakaszában, s mivel az egyetlen csoportmérkőzését már csütörtökön lejátszotta – 3:2-re verte a francia Etival Clairefontaine ASRTT együttesét –, a magyar bajnok játékosai pénteken szabadnaposként figyelhették a másik három csoport küzdelmeit.

Estére mindenhol kialakult a végeredmény, s elkészítették a szombati negyeddöntő párosítását: a Budaörs szombat délelőtti ellenfele az osztrák TTC Carinthiawinds Villach lesz, siker esetén pedig az elődöntőben a cseh Hodonin és a házigazda, azaz a Novi Sad győztesével találkozhat.

„Egy ilyen tornán nincs könnyű ellenfél, mindenki ellen meg kell dolgozni a győzelemért, de ha választhattunk volna, mi is a Villach mellett döntünk” – kommentálta a sorsolást Szvitán Krisztina a budaörsiek szakosztályvezetője.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba a selejtezőben búcsúzott a Las Vegas-i Grand Smashen

Egyéb egyéni
2025.07.03. 22:26

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott a zágrábi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.26. 14:57

Asztalitenisz: András Csaba még versenyben van a főtábláért Zágrábban

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:33

András Csabát kínai klasszis állította meg Ljubljanában

Egyéb egyéni
2025.06.17. 22:07

András Csaba nagy csatában veszítette el negyeddöntőjét Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 19:56

WTT: András Csaba negyeddöntős Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 15:48

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.05. 21:20

Asztalitenisz: férficsapatunk a bomba erős franciákkal került egy csoportba az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.05. 14:31
Ezek is érdekelhetik