Torna: legkorábban októberre várható Dévai Boglárka felépülése

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.04.24. 11:24
null
Dévai Boglárka, amikor a 2018-as, glasgow-i Európa-bajnokságon ugrásban diadalmaskodott (Fotó: Getty Images – archív)
Dévai Boglárka Európa-bajnok tornász legkorábban októberben épül fel rendkívül súlyos térdsérüléséből.

 

„Még elég sokáig tart a rehabilitációm, a legoptimistább becslés szerint októberben érhet véget, de nem lehet pontosan kiszámolni. A keddi vizsgálat ráadásul azt mutatta, hogy van egy kis duzzanat a térdemen, a jövő héten derül ki, hogy miért” – nyilatkozta a Kossuth Rádióban a szombathelyi sportoló.

Dévai Boglárka a 2018-as, glasgow-i Európa-bajnokságon ugrásban aranyérmes lett, ezt követően szeptemberben egy edzésen beütötte a lábujját a felemáskorláton, és csakhamar egy kisebb műtétre volt szüksége, mert egy letört csontszilánk miatt jelentős fájdalmai voltak. Az orvosi beavatkozás után a seb elfertőződött, ezért ismét kórházba került, és további operációkra került sor, a szteroidok miatt pedig komolyan károsodtak a szalagjai és az ízületei, így csak mankóval tudott járni.

A következő év tavaszán egy újabb – korrekciós – műtét, majd antibiotikumos kezelés következett, az edzéseket csak 2019 júniusában tudta újrakezdeni, de a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet következtében tavaly októberig kellett várnia, hogy ismét versenyezhessen.

A visszatérésére a szombathelyi világkupaversenyen került sor, ahol szintén aranyérmet nyert ugrásban, ám két és fél héttel később egy edzésen rendkívül súlyosan megsérült a térde.

Dévai a rádióinterjúban elmondta, hogy a jobb térdében elszakadt egy belső oldalszalag, egy elülső keresztszalag, valamint a gyűrűsporc, illetve eltörött a sípcsontja, ezért már két műtétje volt.

„Nem mondom, hogy fizikailag könnyű, de mentálisan sokkal nehezebb feldolgozni ezt az egészet. Még nem igazán voltam ilyen helyzetben, hogy mentálisan gondjaim lettek volna, ezért szakemberhez fordultam, akitől nagyon sok segítséget kapok, hogy a rémálmaim és a félelmeim csökkenjenek” – mondta Dévai. Hozzátette, megpróbál minél pozitívabban állni a dolgokhoz és lépésről lépésre felépíteni a jövőképét, a legfontosabbnak pedig azt tartja, hogy mentálisan és fizikailag is egészséges legyen. Mint mondta, az újabb kényszerszünetben idejét a tanulásnak szenteli, ugyanis másodéves hallgató az ELTE Savaria Egyetemi Központ testnevelés-gyógytestnevelés egészségfejlesztő tanárszakon.

Legfrissebb hírek

Jól halad Kovács Zsófia és Czifra Bettina Lili rehabilitációja

Torna
2025.02.15. 13:12

Tatán edzett a női tornászválogatott

Egyéb egyéni
2025.01.26. 11:28

Visszavonul az ifjúsági olimpiai bajnok magyar tornász

Torna
2025.01.20. 11:22

Eberhard Gienger: Egy tévedésnek köszönhető a Gienger-szaltó – exkluzív interjú

Torna
2025.01.12. 20:14

Így vettek végső búcsút Keleti Ágnestől – képgaléria

Torna
2025.01.09. 19:12

A Kozma utcai temetőben búcsúztatják Keleti Ágnest

Egyéb egyéni
2025.01.07. 11:45

Torna: a felnőttek között is érdemes lesz odafigyelni Zámbori Zalára

Utánpótlássport
2025.01.04. 17:08

A legnagyobbak búcsúznak Keleti Ágnestől, köztük Nadia Comaneci

Torna
2025.01.04. 09:20
Ezek is érdekelhetik