Tokió 2020: törölték a lángváltó oszakai szakaszát

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.04.07. 11:57
A koronavírusos esetek növekvő száma miatt a szervezőbizottság törölte a tokiói olimpia lángváltójának azt a szakaszát, amely az oszakai prefektúrán haladt volna keresztül.

A japán kormány a pandémia újabb hullámától tartva hétfőn rendkívüli állapotot hirdetett három prefektúrában. Josimura Hirofumi oszakai kormányzó közölte, hogy az egészségügyi rendszer óriási igénybevételnek van kitéve, miután a vírus mutációja elsősorban a fiatalok körében okoz súlyos megbetegedést. Emiatt arra kérte a prefektúra lakóit, hogy csak a legszükségesebb esetben hagyják el otthonukat. Szerdán 800 új esetet jelentettek az oszakai régióban, már a kórházi ágyak 70 százaléka megtelt.

Az olimpiai lángváltó március 25-én indult el Fukusimából, a terv az volt, hogy az ország mind a 47 prefektúrájába eljut. A szervezők ugyanakkor már a rajtnál jelezték, elképzelhető, hogy a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a váltófutás bizonyos szakaszait menet közben törölni kell, illetve zárt körűvé teszik, hogy azon csak a lánggal futók vehessenek részt.

A tavalyról idénre halasztott olimpia hivatalos megnyitója július 23-án lesz.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01
Ezek is érdekelhetik