Koronavírus: az Európai Egyetemi Játékokat is elhalasztották

Vágólapra másolva!
2021.04.04. 11:18
Az Egyetemi Világjátékok után az Európai Egyetemi Játékokat is elhalasztották.

Az már pénteken kiderült, hogy az idén augusztusra tervezett csengtui világeseményt a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) a koronavírus-világjárvány okozta nehézségek miatt jövő évre teszi át, utóbb pedig az is eldőlt, hogy az európai seregszemlét, melyet júliusban, Belgrádban bonyolítottak volna le, szintén elhalasztják. Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA), együttműködve a szervezőkkel és a szerb hatóságokkal, megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy még az idén egy későbbi időpontban megrendezhető-e az esemény. Az Európai Egyetemi Játékokat eredetileg 2020 nyarán tartották volna, és a pandémia miatt halasztották 2021-re.

Mindkét multisport eseményre mint FISU- és EUSA-tagszervezet a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) nevezhet egyetemista résztvevőket.

„A koronavírus-járvány miatt csak olyan feltételek mellett lehetett volna megrendezni az Egyetemi Világjátékokat, amelyek az esemény fő céljait jelentősen gyengítik, így a döntéssel mi is egyetértünk – kommentálta a halasztásokat Mocsai Lajos, a MEFS elnöke. – Az egyetemi sport nem professzionális sport, és az adott lehetőségek mellett a rendezés nagy nehézségekkel járna. Sajnos, pont a fiatalok érdekei sérülnének: a közösségi élmény és a magas szintű versenyzés, így a fejlődés lehetősége. Bízunk abban, hogy az eseményeket jövőre a korábban megszokott színvonalon és hangulatban rendezik majd meg.”

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: pozitív Covid-tesztet produkált a britek háromszoros olimpiai bajnok úszója az ezüstérme után

Párizs 2024
2024.07.29. 18:40

Fesztiválhangulatban ért véget az Európai Egyetemi Játékok

Egyéb egyéni
2024.07.25. 23:49

Hankó Balázs szerint a magyar egyetemek nemcsak tudásban, hanem sportban is versenyképesek

Egyéb egyéni
2024.07.25. 09:37

Újabb rekordméretű sportesemény házigazdája Magyarország

Egyéb egyéni
2024.07.12. 22:51

Európai Egyetemi Játékok: hét magyar érem a nyitó napon

Egyéb egyéni
2024.07.12. 13:38

Több mint ötezer résztvevőt várnak az Európai Egyetemi Játékokra Miskolcon és Debrecenben

Egyéb egyéni
2024.06.03. 20:01

Nevezési rekordot dönthet a nyári Európai Egyetemi Játékok

Egyéb egyéni
2024.02.07. 13:49

Elismerés: Karikó Katalin az első Nobel-díjas magyar nő

Egyéb egyéni
2023.10.02. 18:44
Ezek is érdekelhetik