Újabb rekordméretű sportesemény házigazdája Magyarország

CSISZTU ZSUZSACSISZTU ZSUZSA
Vágólapra másolva!
2024.07.12. 22:51
40 országból 400 egyetem képviselői érkeztek Debrecenbe és Miskolcra
Több mint 5000 résztvevővel megkezdődött a VII. Európai Egyetemi Játékok (European University Games – EUG2024) Debrecenben és Miskolcon, ahová 40 országból 400 egyetem képviselői érkeztek a kétévente sorra kerülő multisport eseményre.

A péntek esti nagyszabású, miskolci megnyitón Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter mellett a hazai sportirányítás, valamint az egyetemi és főiskolai sportvezetés elöljárói is köszöntötték a nemzetközi vendégeket. A delegációk bevonulását, a sportolók és a játékvezetők eskütételét, valamint a hivatalos zászlófelvonást követően elrajtolt a július 12. és 25. között zajló eseménysorozat. „Az egyetemek és a sport kapcsolatában rugalmas és sikeres az új felsőoktatási modell, és a vidéki városokat is előtérbe helyezi. Minden második gyerek már vidéki egyetemi városokba jelentkezik, olyan nagyszerű helyekre, mint Miskolc vagy Debrecen” – mondta a Nemzeti Sportnak Hankó Balázs. „Az sem titok, hogy a sikerhez elengedhetetlen elem még a sportolási lehetőség. Itt, a megnyitó helyszínén, Miskolcon, hatalmas előrelépés történt és nem csupán a DVTK stadionjában, hanem a Miskolci Egyetem is 20 milliárd forintot kapott, hogy sportinfrastruktúrát fejlesszen. A debreceni sport színvonala önmagáért beszél. Elég csak azt megnéznünk, hogy a Nagyerdei Stadion hogyan nőtt össze a debreceni egyetemmel, ez a siker titka” –  mutatott rá a miniszter.

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (European University Sports Association, EUSA) 2018-ban döntött Debrecen és Miskolc mellett, így a két város karöltve a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetséggel (MEFS), az érintett egyetemekkel és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel közösen szervezi a világ tíz legnagyobb multisport rendezvényei között számon tartott eseményt.

Az EUSA elnöke, Adam Roczek, aki maga is önkéntesmunkát vállalva vesz részt az esemény szervezésében, a Nemzeti Sportnak nyilatkozva épp ezeket az értékeket emelte ki: „Ez a világ egyik legnehezebb rendezvényszervezési feladata, hiszen ne felejtsük el, itt a legtöbb munkát önkéntesek végzik. Magyarország sportfejlesztései ámulatra méltóak, és bevallom, mi sosem voltunk érdekeltek egy akkora méretű rendezőváros kiválasztásában, mint Budapest, hiszen a magyar főváros, már mindenfelé volumenű sportrendezvénnyel bizonyított. Nekünk nagyon fontos volt az egyetemi hangulat és lelkület és ezt az eddig tapasztalt nagyszerű szervezés mellett tökéletesen megkapjuk Miskolctól és Debrecentől” – emelte ki a EUSA elnöke.

A MEFS elnöke, Mocsai Lajos professzor a Szervezőbizottság nevében is köszönetet mondott mindenkinek, aki a rendezvény megvalósulásának sikeréért dolgozott. „2018 óta a két várossal és a két egyetemmel közösen tevékenykedünk azért, hogy Magyarország történetének legnagyobb multisport eseményét Miskolcon és Debrecenben megnyithassuk és közösen ünnepelhessük a sport adta lehetőségeket” – hangsúlyozta az elnök.

Magyarországot az EUG 2024-en 22 felsőoktatási intézmény képviseli, 550-nél is több magyar indulóval, akik mind a 17 sportágban bemutatkoznak – a legnagyobb delegációt alkotva ezzel. 

 

Legfrissebb hírek

Ferenczi János bejelentette, távozik a Debrecentől

Labdarúgó NB I
3 órája

Szilágyi Zoltán ambivalens érzésekkel gondol az idényre

Kézilabda
Tegnap, 11:30

DVSC: nyolc játékostól elköszöntek, bár az egyikük még visszatérhet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:07

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 19:41

Ma érkezik Magyarországra a DVSC spanyol vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 13:38

Szuhodovszki Soma a Vidi elleni bombájáról: „a legjobbkor jött!”

Labdarúgó NB I
2025.06.15. 13:25

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35

DVSC: kedden kezdődhet új korszak a debreceni labdarúgásban

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 06:34
Ezek is érdekelhetik