Hankó Balázs szerint a magyar egyetemek nemcsak tudásban, hanem sportban is versenyképesek

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.25. 09:37
Hankó Balázs (Fotó: Koncz Márton)
A legtöbb aranyérmet a magyar egyetemisták hozták el az Európai Egyetemi Játékokon (EUG), ami azt jelenti, hogy a hazai egyetemek nemcsak tudásban, hanem sportban is versenyképesek – mondta el az MTI-nek a kulturális és innovációs miniszter szerda este a VI. EUG záróeseményén Debrecenben, a Campus Fesztiválon.

Hankó Balázs kiemelte: büszkék lehetünk a magyar csapatra, ugyanis a magyar egyetemisták tizenhat aranyérmet szereztek a sportrendezvényen. A zárórendezvényen összekötődnek a közösségek, hiszen az egyetemi sportközösség találkozik a fesztivál közösségével – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, a sportesemény azért is kiemelt jelentőségű, mert az EUG-n negyven ország, négyszáz egyetem ötezer sportolója mérette meg magát Miskolcon és Debrecenben, a két vármegyeszékhely egyetemeinek rendezésében.

A résztvevőkhöz angolul intézett beszédében a miniszter méltatta az EUG-nek otthont adó egyetemek munkáját, és úgy fogalmazott, a sportesemény több volt mint egy játék, mert ott barátságok is születtek. Emellett kifejezte gratulációját az egyetemisták felé, kiemelve a legtöbb érmet szerző magyar csapatot.

Adam Roczek, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) elnöke köszöntőjében többek között azt mondta, reméli az EUG-n résztvevő egyetemisták egész életre szóló emlékekkel és tapasztalatokkal gazdagodtak.

A résztvevőknek beszédében új eredményeket, új győzelmeket kívánt és úgy fogalmazott, higgyenek magukban és legyenek büszkék magukra. Hozzátette, reméli hamarosan újra találkozhatnak a 2026-os EUG-n, az olaszországi Salernóban.

Szilvássy Zoltán, a DE rektora köszöntőjében megköszönte a sporteseményen való részvételt minden egyetemistának, akiknek egyúttal gratulált is és úgy fogalmazott, mindannyian győztesek.

Az EUG-n a magyar csapat szerezte a legtöbb érmet, köztük tizenhat arannyal, tizennyolc ezüsttel és huszonnégy bronzzal. A második helyen Törökország egyetemistái végeztek, akik tizenöt arany, tizenhárom ezüst és huszonnégy bronzérmet szereztek a sportversenyen.

A dobogó harmadik fokára a horvát egyetemisták értek fel tizenöt arany, hét ezüst és nyolc bronzéremmel.

A záróeseményen részt vett Mocsai Lajos, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke is.

 

Legfrissebb hírek

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bolgár csapat szerződtette a Debrecenből távozó légióst

Minden más foci
2025.10.15. 10:03

Felkészülés: a Debrecen döntetlent játszott a Karcaggal

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 13:40

Ötvös Bence: Nem esik jól, ha így úszik el a győzelem

Labdarúgó NB I
2025.10.07. 08:16

Megszorongatta a Debrecen a meccsre beeső Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.04. 17:35

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
2025.10.04. 10:56
Ezek is érdekelhetik