Csupasport: Neszmélyi Emil már elindult az Everesthez

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2021.04.02. 19:35
A civilként ügyvédként dolgozó, asztmás, magát hobbimászónak tartó sportember öt évvel korábban az északi oldalról már felért a 8848 méter magas csúcsra, ezúttal a déli oldalról próbálkozik.

A tavalyi lezárások után elkezdődött az idei expedíciós hegymászó szezon, így a Mount Everest alaptáborában hamarosan ismét megjelennek a különböző nemzetiségű mászók. A tavasszal két honfitársunk is arra készül, hogy felérjen a 8848 méter magas csúcsra. A nagyváradi Varga Csaba április 7-én indul Budapestről, míg a civilben ügyvédként dolgozó Neszmélyi Emil a napokban már útnak is indult. Mivel Kína továbbra sem engedélyezi a mászást a hegyen, a magyarok is a déli, nepáli oldalról próbálkoznak.

„Akik ismernek, tudják, soha nem pusztán önmagamért mászom, hanem elsősorban közösségi cél motivál – nyilatkozta indulása előtt közösségi oldalán mondta dr. Neszmélyi Emil, a Magyar Olimpiai Bizottság etikai és jogi bizottságának tagja. – Célom, hogy hazánk rendelkezzen olyan mászóval, aki egy személyben csúcsot ért az Everest északi és déli oldalán is.”

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
12 órája

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Schäfer nélkül a vb-selejtezőben; Bamidele Yusuf: Újpest helyett Ferencváros

E-újság
2025.09.02. 23:32

Csúcstalálkozó a Premier League-ben; Guzi Blanka ezüstérmes

E-újság
2025.08.31. 00:37

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
2025.08.21. 23:57

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Liverpool: az első tétmeccs az első trófeáért; Dajka László: Szórakoztatni csak felszabadultan lehet

E-újság
2025.08.09. 23:45
Ezek is érdekelhetik