Csupasport: a női testépítés kezdete

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2021.04.19. 17:51
Címkék
Háromrészes sorozatunkban bemutatjuk, hogyan jutottunk el az első, kezdetleges női testépítőversenyektől egészen a Ms. Olympiáig, amely mindmáig a női profi testépítők csúcseseménye.

Tépett frizurák, tűsarkú cipők, szerény izmok, pózmentes versenyek – így foglalhatjuk össze néhány szóban az 1970-es évek női testépítő-tevékenységének lényegét. Egészen 1977-ig csupán kisebb megméretéseken, csekély érdeklődés mellett mutogatták izmaikat a hölgyek, ám cselekedetük hátterében elsősorban nem a testépítés, sokkal inkább a diéta és az egészséges életmód népszerűsítése állt.

Miközben a nők a testépítés egyenjogúsításáért küzdöttek, 1976-ban Arnold Schwarzenegger már sorozatban hatodik Mr. Olympia-győzelmét ünnepelte, megszilárdítva helyét a férfi izomkolosszusok képzeletbeli trónján. Arnie nemcsak a színpadon, hanem a filmvásznon is szívesen mutogatta kidolgozott felsőtestét: a Herkules New Yorkban (1970), a Hosszú búcsúban (1973), a Maradj éhenben (1976) éppúgy, mint az Acélizomban (1977).

Jimmy Carter elnökké választásának évében, 1977-ben azonban igazi fordulat következett be a testüket igényesen fejleszteni vágyó hölgyek törekvéseiben. Történt ugyanis, hogy a női testformálás történetében először fogalmazták meg nyomatékosan és tudatosan, hogy ezentúl az esztétikai örömszerzés jegyében fogják építeni alakjukat és izomzatukat. A komolyabb szándékú hölgyversenyzők összefogtak, hogy porrá zúzzák a női testépítéssel kapcsolatos előítéleteket, és erőfeszítéseikre egy idő után felfigyeltek.

A teljes cikket elolvashatja acsupasport.huweboldalon

Legfrissebb hírek

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
8 órája

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07
Ezek is érdekelhetik