
A 31 éves bringás az MTI érdeklődésére kifejtette, a pontszerzést tavaly március harmadikától befagyasztották a ranglistán – amelyen pillanatnyilag kvótaszerző, 19. helyen áll Magyarország –, és még két világkupaverseny számít majd bele a kvalifikációba.
„A kvótánk fixen megvan, ha nem szerzünk pontot, akkor is” – hangsúlyozta a 2012-es, londoni játékokon is részt vevő Benkó.
Az azonban, hogy a hivatalos kvótaszerzés után ki képviseli a magyar színeket a japán fővárosban, válogatóversenyen dől el közte és a három szakágban is jeleskedő, hegyikerékpárban magyar bajnok, U23-as vb-ezüstérmes Vas Kata Blanka között.„Elhiszem, hogy nekünk le kell meccselni, hogy ki megy, de a kvótát én szereztem” – fogalmazott Benkó Barbara. Várakozásai szerint egy, vagy két nagy nemzetközi versenyen fog eldőlni május végéig, hogy melyikük utazhat Tokióba, azt azonban még nem tudja, melyik viadal lesz az utolsó a válogatók sorában, amelyek részét képezi a 2019-es és 2020-as magyar bajnokság is. Ezek közül előbbit ő, utóbbit Vas nyerte.
Benkó szerint aki jó formában lesz az év folyamán, annak mindegy, melyik verseny dönt. Kifejtette, a sérülések és betegségek eddig elkerülték, jól sikerült a téli felkészülése, hiszen a párja a Dél-afrikai Köztársaságban él, így novembertől január végéig ott edzett.
A férfiak 20. helyen állnak a nemzetek rangsorában, amelynek első 21 helyezettje jut kvótához. A részvételi jog kiharcolása esetén Parti András lehet negyedszer is ötkarikás résztvevő a pekingi, londoni és riói olimpia után

Hegyikerékpáros-versenyt rendeznek ősszel a Mecsekben

Hegyikerékpár-vb: Buzsáki a 43., Palumby az 55. Andorrában

Zokogott a francia bajnok az érmesek köszöntésén
