Csupasport: magyar expedíció a Dolomitokhoz

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2021.02.23. 19:04
Eötvös Loránd fizikus két lánya 1901-ben megmászta a Tofana di Rozes 3225 méter magas csúcsát, szeptemberben pedig egy mászócsapat korhű felszereléssel szeretné megismételni a teljesítményt.

Az idén már 120 éve, hogy Eötvös Loránd fizikus, politikus, akadémikus, egyetemi tanár és hegymászó két lánya, Eötvös Ilona és Rolanda 1901. augusztus 8-án elsőként mászta meg a Tofana di Rozes 3225 méter magas csúcsát a Dolomitokban. A jeles évforduló alkalmából szeptemberben magyar expedíció indul, hogy a korabeli útvonalon, korabeli felszereléseket használva tisztelegjenek a sikeres mászás előtt.

„Korábban is szerettük volna megvalósítani tervünket, és Eötvös Lorándról forgattunk volna játékfilmet, amelynek egyik részében a lányok mászását játszottuk volna el – kezdte Grábler Zsuzsanna főszervező. A költségek és egyéb nehézségek miatt ez a terv nem valósult meg, az álmomról azonban nem tettem le, s mivel a százhúsz év ideális időpont az expedícióhoz, felvetettem az ötletet néhány ismerősömnek.”

További részleteket megtudhat a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
19 órája

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:44

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16
Ezek is érdekelhetik