Csupasport: futással a rák és a cukorbetegség ellen

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2021.01.25. 17:49
A magyar szabadidőfutókat bemutató sorozatunk harmadik részében megismerkedhetünk Lippai Zsolttal, aki a diabétesz mellett egy gyógyíthatatlannak vélt betegség ellen is felvette a küzdelmet.

Ha kiderül, hogy nehezen gyógyítható betegségben szenvedünk, legtöbbünk magába fordulna, és várná a csodát. Nem ezt az utat választotta Lippai Zsolt, akinél évekkel ezelőtt cukorbetegséget és gyomorrákot diagnosztizáltak.

„Futásom története több évvel ezelőttre nyúlik vissza – idézi fel emlékeit. – Húszéves koromig magas szinten kézilabdáztam, de egy térdsérülés miatt abba kellett hagynom az aktív sportolást. Emiatt nagyon meghíztam, megesett, hogy csaknem száznegyven kilót mutatott a mérleg. Őszintén szólva ebben az időszakban nem vágytam sportolásra, és nem is nagyon figyeltem magamra. Akkor történt jelentős változás, amikor négy évvel ezelőtt kiderült, cukorbeteg vagyok. Változtattam az életmódomon, de ahogy mondani szokták, a baj csőstül jön, mivel nem sokkal később gyomorrákot diagnosztizáltak az orvosok. Ez még inkább arra sarkallt, hogy életmódot váltsak, és kigyógyuljak a betegségeimből.”

További részleteket megtudhat a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
19 órája

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Schäfer nélkül a vb-selejtezőben; Bamidele Yusuf: Újpest helyett Ferencváros

E-újság
2025.09.02. 23:32

Csúcstalálkozó a Premier League-ben; Guzi Blanka ezüstérmes

E-újság
2025.08.31. 00:37

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
2025.08.21. 23:57

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Liverpool: az első tétmeccs az első trófeáért; Dajka László: Szórakoztatni csak felszabadultan lehet

E-újság
2025.08.09. 23:45
Ezek is érdekelhetik