Halhatatlanok Klubja: határon túli előadások és digitális múzeum az új évi tervben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.17. 11:54
null
Nagy Tímea (Fotó: Török Attila)
Az új esztendőben új arculattal és tevékenységi körének bővítésével szeretné folytatni a munkáját a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete – mondta Nagy Tímea elnök az MTI-nek.

 

A Halhatatlanok Klubjaként életre hívott, majd későbbi nevén Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének júliusban megválasztott elnöke úgy nyilatkozott, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások a szervezet életét is megnehezítették, de nem állították le.

„Biztonsági okokból tagjainkkal a személyes találkozást ismét felváltotta a telefonos, illetve elektronikus kapcsolattartás, és jelenleg az a legnagyobb kihívás, hogy az iskolákba a digitális oktatás idején is eljussunk. A Testnevelési Egyetemmel együtt keressük a megoldást arra, hogy ha személyesen nem is lehetséges, legalább a technika segítségével élménybeszámolót tarthassanak a különböző intézményekben a magyar sport kiemelkedő alakjai” – fogalmazott a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. Hozzátette: tárgyalásban áll a Rákóczi Szövetséggel, és ha létrejön a megállapodás, a határon túlra is ellátogathatnak a halhatatlanok. Megemlítette, hogy tervezik új arculatú honlap és Facebook-oldal kialakítását, valamint egy digitális múzeum létrehozását, amelyben első körben a Halhatatlanok Klubjának egykori és mai tagjait mutatnák be, de ha sikere lesz, kibővítenék valamennyi bajnokkal és a Nemzet Sportolóival.

Nagy Tímea bízik benne, hogy a járvány okozta nehézségek ellenére tavasszal előállhatnak az újdonságokkal, és hogy az élet is minél előbb visszatér a régi kerékvágásba.

„Jó lenne személyesen találkozni a gyerekekkel, mert fantasztikus érzés az élménybeszámolókon látni a csillogó szemeket. Nem csak a gyerekeknek élmény találkozni, beszélgetni a régi bajnokokkal, mi is feltöltődünk ilyenkor, és már nagyon hiányoznak ezek a találkozások” – hangsúlyozta.

Legfrissebb hírek

Bujdosó Imre: Tizenkét magyar aranyérmet várok Párizsban!

Egyéb egyéni
2024.07.24. 17:35

A csodálatos 150. magyar aranyérem

Egyéb egyéni
2024.07.06. 09:59

Egyedülálló múzeum mutatja be a magyar sportsikereket, rendhagyó tárlat nyílt a virtuális térben

Egyéb egyéni
2024.02.26. 16:23

Olimpiai hangulatú sporttáborral a hátrányos helyzetű települések felzárkóztatásáért

Egyéb egyéni
2023.06.20. 19:39

Női ökölvívó Eb: Nagy Tímea bronzérmet szerzett

Ökölvívás
2022.10.21. 17:19

Női ökölvívó Eb: Nagy Tímea elődöntős, már biztosan érmes

Ökölvívás
2022.10.19. 21:40

Vívás: A Mester itt van bennem – Nagy Tímea

Egyéb egyéni
2022.10.15. 10:50

Ötrégiós játékok: miniolimpia a Balaton partján

Egyéb egyéni
2022.06.21. 20:28
Ezek is érdekelhetik