Csupasport: a tragikus sorsú magyar szépség

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2020.12.21. 18:57
Címkék
Ez volt 2020! Az ünnepek alatt válogatást közlünk legolvasottabb cikkeinkből: fitneszmodell sorozatunkban bemutattuk a magyar származású, fiatalon elhunyt Marianna Komlost.

Szokás mondani, hogy bárhol is járunk a világban, mindenhol találkozhatunk honfitársainkkal, akik új hazájukban is sikeresek, ismertek lettek – e gondolat mentén a fitneszmodelleket bemutató listánk sem maradhat magyar származású résztvevő nélkül.

Marianna Komlos.

Túlzás lenne azt állítani, hogy tipikus kanadai név, noha Marianna Komlos Kanada legnyugatibb tartományában, Brit Columbiában született, közelebbről a mindössze 8100 lakosú Kitimat városában, Komlós Sándor és Komlós Marianna gyermekeként, két testvére Sándor és Teréz. Bár több információt nem találtunk a családról, bizonyára magyar származású famíliáról van szó.

Mielőtt az 1969-ben született Marianna Komlos elkezdett volna a testépítéssel foglalkozni, 163 centije mellé 89 kiló párosult, mire pedig színpadra, illetve ringbe lépett, csak 61 kiló volt a versenysúlya. Karrierje elején regionális versenyeken, illetve több magazin címlapján is szerepelt, a Flex című kiadvány főszerkesztője, Jerry Kindela azt mondta róla akkoriban, ő a legszebb testépítő, akit valaha látott.

A fitneszmodellről többet is megtudhat a csupasport.hu weboldalon, ahol videókat és képeket is nézegethet formás idomairól.

Legfrissebb hírek

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
23 órája

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07
Ezek is érdekelhetik