Birkózás: magyar ezüst a belgrádi vk pénteki napján

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2020.12.18. 19:39
null
Muszukajev Iszmail kék dresszben (Fotó: Martin Gábor/MBSZ)
A döntőben elmaradt a várt parádé, Muszukajev Iszmail az elrontott végjáték után nagy különbségű, 9:1-es vereséget szenvedett, így Haji Aliyev elődöntőbeli skalpja mellé ezüstérmet szerzett a belgrádi vk-n.

 

Azok után, hogy Muszukajev Iszmail a belgrádi világkupa elődöntőjében elképesztő birkózással 7:6-ra legyőzte a szabadfogású 65 kg-os kategória világklasszisát, az olimpiai bronzérmes, háromszoros világ- és Európa-bajnok azeri Haji Aliyevet, kicsit mindenki azt várta, fiatal finálébeli ellenfele ellen is parádézik majd pénteken az aranyéremért.

Talán a Ferencváros olimpiai kvótás kiválósága is azt gondolta, a nehezén már túl van, mert a fináléban bizony nem sokat mutatott, mi több, az elrontott végjáték után váratlanul nagy különbségű vereséget szenvedett.

Hogy Muszukajev nem sieti el a mérkőzéseit, már eddig is tapasztaltuk, így nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget annak, hogy az első menetet a „szokásos” 1:0-val elvitte az örmény junior Európa-bajnok Vazgen Tevanjan. Vártuk, vártuk, hogy a második három perc során Muszukajev mikor húz elő valami váratlant változatos technikai tárházából, de csak visszaintetni tudta ellenfelét, egyetlen villámgyors megindulását pedig védte az örmény. S bár 1:1-gyel, később szerzett ponttal még mindig honosított versenyzőnk állt jobban, a februári Eb után ismét ráfaragott roppant kockázatos taktikájára: a végén egyetlen tizedmásodpercnyi kihagyás elég volt, hogy Tevanjan levigye, majd ott úgy befogta, hogy háromszor is oda-vissza pörgette, a vége így majdnem technikai tus lett...

Persze az ezüstérem is szépen csillog, főleg Aliyev skalpjával együtt, de azért reméljük, az olimpián kiegyensúlyozottabb birkózással rukkol majd ki.

Legfrissebb hírek

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
1 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
8 órája

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
Tegnap, 16:37

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
Tegnap, 11:24

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10
Ezek is érdekelhetik