Öttusa: ez még mindig öttusa – konferencia a 90 perces, kieséses tervről

Vágólapra másolva!
2020.11.24. 11:49
Változik az öttusa lebonyolítási rendje, a 2024-es párizsi olimpián már kieséses rendszerben, 90 perces versenyműsorral lehet jelen a sportág. Az új lebonyolítással kapcsolatban sportolói konferenciát tartott a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM), amelyen világbajnoki ezüstérmesünk, Bruckmann Gergő vett részt.

A Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) a topversenyzőknek online konferenciát szervezett, amelyen szakmai műhelybeszélgetés keretében lehetőség nyílt megvitatni a sportág új lebonyolítási tervezetét. Ha decemberben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testülete is rábólint, akkor a 2024-es párizsi olimpián már egy 90 percig tartó, kieséses versenyen mérik össze tudásukat az öttusázók, akik még csak most ismerkednek a lehetőségekkel.

Bruckmann Gergő szerint a változtatás egyáltalán nem tragikus (Fotó: MTI)
Bruckmann Gergő szerint a változtatás egyáltalán nem tragikus (Fotó: MTI)

A változtatások, vagyis az új selejtezős lebonyolítási rend, a rövidülő távok és a változó számsorrendek természetesen kérdéseket vetettek fel a sportolókban, akik azonban többségében úgy vélik: nem jelent akadályt abszolválni az új versenyrendszert.

„Én személy szerint jónak tartom a lebonyolítást, amely szükségszerű, hiszen az elmúlt években csökkent a sportágunk iránt a médiaérdeklődés. A hétköznapi életünk is szinte évről évre gyorsabb, pörögnek körülöttünk az események, a megváltozott igényekkel lépést kell tartani – mondta Bruckmann Gergő, aki úgy véli, a változtatással nem történik tragédia a sportágban. – Ez még mindig öttusa és nem birkózás, hiszen a felkészülésünk és versenyszámok is ugyanazok maradnak. Talán könnyebb is lesz átállni, mint annak idején a kombinált számra, hiszen volt, aki nem tudott beleszokni a lövészettel megtört futásba. Ami egyébként nem mellesleg az egyik kedvenc száma lett az öttusának.”

A versenyzői konferencián sok-sok kérdés vetődött fel, példának okáért, hogy hány nappal lesznek hosszabbak a versenyek; mivel minden selejtezős körben és a döntőben is szerephez jutnak a lovak, hogy bírják majd az állatok a sorozatterhelést; mennyire fog lecsökkenni a futóidő, ha a versenyzők szintén egy fizikai szám, az úszás után kezdik el a kombinált versenyszámot.

Volt olyan vélemény, amely azt taglalta, hogy az új selejtezős rendszer – amelyben csoportonként 12 versenyző lép színre – kedvez annak, hogy közelebb kerülhessenek az öttusázók a célközönséghez, hiszen a kisebb mezőnynek köszönhetően egyszerre több arcot is meg tudnak mutatni, így idővel kinőhetnek kedvencek, öttusasztárok is a nemzetközi sportpalettán.

Legfrissebb hírek

Négy magyar folytathatja a nőknél a pazardzsiki öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Robert Stull: Emlékezni fogunk arra, hogy a jövő Budapesten kezdődött el

Egyéb egyéni
2025.05.02. 08:39

„Gulyás Michelle egy rocksztár, egyszerűen tökéletes” – a Nemzetközi Öttusaszövetség elnöke

Egyéb egyéni
2025.04.28. 18:32

Koleszár Mihály őrült befutó után ezüstérmes Budapesten

Egyéb egyéni
2025.04.26. 18:53

Öttusa-vk: Gulyás Michelle aranyérmes a budapesti viadalon

Egyéb egyéni
2025.04.26. 15:06

Öttusa-vk: Koleszár Mihály meggyőző teljesítménnyel döntős Budapesten

Egyéb egyéni
2025.04.25. 21:49

Akadályok leküzdve! – ilyen a lovaglást váltó versenyszám az öttusában

Egyéb egyéni
2025.04.25. 20:20

Öttusa-vk: a hat magyar férfi versenyzőből négyen elődöntősök a budapesti viadalon

Egyéb egyéni
2025.04.23. 20:32
Ezek is érdekelhetik