Ultrabalaton: az NS-csapat is körbefutotta a Balatont

SZ. H.SZ. H.
Vágólapra másolva!
2020.10.05. 17:57
null
Munkatársaink az érmekkel (Fotó: Borza-Tóth Zsuzska)
Az október első hétvégéjén rendezett 221.9 kilométeres NN-Ultrabalaton futóversenyen a Nemzeti Sport csapata is részt vett.

 

Lapunk hobbifutó munkatársai immár ötödik alkalommal vágtak neki az ultratávnak, s bár a verseny rajtját a koronavírus-járvány miatt májusról októberre tették át a szervezők, a lényeg ugyanaz maradt: kollégáink remek csapatot alkotva szűk egy nap alatt teljesítették a kétszáz kilométer feletti távot.

A váltóverseny során bőven volt kihívás: napközben kánikulában futottak, éjszaka pedig hatalmas eső szakadt a nyakunkba. A Nemzeti Sport tíztagú váltója 23:20:20 óra leforgása alatt ért célba.

A Nemzeti Sport futócsapatának Borza-Tóth Zsuzsanna, Zombori Dorottya, Gy. Szabó Csilla, Csillag Nóra, Csillag Péter, Kormanik Zsolt, Skrapits László, Thury Gábor, Fekete András és Szalay Hédi volt a tagja, míg mellettük kerékpáros kísérőként Zombori András segített a frissítésben.

A célban (Fotó: ultrabalaton.hu)
A célban (Fotó: ultrabalaton.hu)

 

Legfrissebb hírek

Új pályacsúcs az Ultrabalatonon

Atlétika
2023.05.07. 21:36

Ultrabalaton: elrajtolt a Nemzeti Sport csapata a váltóversenyen

Egyéb egyéni
2023.05.06. 22:20

Szabadidősport: huszonkétezer induló az idei Ultrabalatonon

Egyéb egyéni
2023.05.03. 12:40

Szabadidősport: a férfi és a női rekord is megdőlt az Ultrabalatonon

Egyéb egyéni
2022.05.02. 08:59

Atlétika: idén 17 ezren indulnak az Ultrabalatonon

Atlétika
2022.04.27. 09:16

Csupasport: félig leszakadt porcgyökkel futotta le az Ultrabalatont

Egyéb egyéni
2022.02.19. 15:17

Ultrabalaton: Csécsei Zoltán megjavította a versenycsúcsot

Atlétika
2021.10.02. 12:27

Szabadidősport: 17 ezer futó indul az Ultrabalatonon

Atlétika
2021.09.30. 10:00
Ezek is érdekelhetik