Új pályacsúcs az Ultrabalatonon

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.05.07. 21:36
null
A Nemzeti Sport csapata hetedszer vett részt az Ultrabalatonon
A férfiaknál Mihalik Norbert új pályacsúccsal nyerte az Ultrabalatont, a nőknél Maráz Zsuzsanna ötödször végzett az élen, a váltóban pedig hetedszer indult a Nemzeti Sport csapata.

 

Az ország egyik legnagyobb ultrafutó-versenyét, az Ultrabalaton tókerülő futóversenyt rendezték a hétvégén, az egyéni mezőny péntek reggel hétkor rajtolt el. A férfiaknál Mihalik Norbert szenzációs idővel nyert, 16:27:54-es eredménye új pályacsúcs, Bódis Tamás tavalyi rekordját (16:34:28) adta át a múltnak. A nőknél Maráz Zsuzsanna 21:20:06 órás idővel ért elsőként a célba, ezzel ötödik UB-aranyát szerezte, ami továbbra is abszolút rekord.

A váltók versenyében a Nemzeti Sport csapata is rajthoz állt, a verseny történetében immár hetedszer, melynek tagjai Szalay Hédi, Karácson Edit, Zombori Dorottya, Skrapits László, Győri Ferenc, Deák Zsigmond, Judi Ádám, Nagy Zsolt, Zombori András és Vincze András voltak, ők teljesítették a 211 kilométeres távot. Ezúttal azt a taktikát választották, hogy sűrűbben váltották egymást, ami ugyan hajtósabb volt, de jobb időt lehetett vele elérni, amely végül 22:42:04 lett. Munkatársaink beszámolója szerint ideális futóidő kísérte végig a versenyt, és még a Balatonnál szinte kötelező programelem, a könnyű zápor sem maradt el.

Az idei Ultrabalatonra 22 ezren neveztek, ötezerrel többen, mint tavaly, a verseny egyik leglátványosabb váltópontja Lellén volt, ahová kitelepült a budapesti atlétikai világbajnokság szervezőcsapata, a repertoár jó zene, tánc, frissítés, étel-ital, masszázs, aktivitások, és látványos esti fények voltak. Bejelentették, hogy az Ultrabalaton minden résztvevője hétköznapi hős, vagyis féláron vásárolhat belépőjegyeket az augusztusi vb-re.

Legfrissebb hírek

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
Tegnap, 9:02

Nikolics Nemanja: Böde Dániel gólkirályi címe kritika a fiatal támadóknak; Tóth Alex a bizalomnak és a bátorságnak köszönheti jó teljesítményét

E-újság
2025.05.26. 23:50

Sorozatban hetedszer bajnok a Ferencváros; Kerkez Milos búcsúmeccset játszik a Bournemouthban?

E-újság
2025.05.24. 23:58

Nagy Zsolt aranyérmet is kaphat a vasárnapi születésnapjára; Ferenczi János: Ha kell, tizenötször rúgjuk ki a labdát a stadionból

E-újság
2025.05.23. 23:33

Mesterként köszön el az angol inas – Moncz Attila publicisztikája

Légiósok
2025.05.23. 23:32

Fő az izgalom! – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 23:31

Júniusban jön a film az 1985-ben UEFA-kupa-döntős Vidiről!; Hári János: A norvégok és a dánok szintjét kell elérni

E-újság
2025.05.22. 23:31

Matek – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 23:23
Ezek is érdekelhetik