Duatlon: újbudai győzelem a vegyes váltó ob-n

Vágólapra másolva!
2020.10.11. 17:30
null
Bragmayer Zsanett a nyári lengyeltóti triatlon-válogatón (Fotó: Dömötör Csaba)
A Team Újbuda nyerte a duatlon vegyes váltó országos bajnokságot vasárnap Balatonbogláron. A Nádas Romina, Tompai Bálint Jonatán, Bragmayer Zsanett, Wagner Tamás összeállításban versenyző újbudai csapat 1:42:17 óra alatt ért célba, és a tiszaújvárosi, valamint az újpesti négyest utasította maga mögé – adta hírül az MTI.

 

Bragmayer Zsanett, a győztes váltó tagja – aki jelenleg az első számú magyar női triatlonosnak számít – az MTI-nek elmondta: az elmúlt bő egy hónapban, a hamburgi világbajnokság óta sérülés, illetve betegség miatt több edzést kihagyni kényszerült, majd csak óvatosan tért vissza. Teljesen leállni nem akart, a szombati egyéni sprintversenyt viszont kihagyta, csak klubjának korosztályos, 10-15 éves versenyzőiért szorított, miközben 27 ezer lépést tett meg izgalmában.

Kiemelte: vasárnap nagy szerencséjük volt az időjárással, mert amíg Siófokon például esett, addig a balatonboglári helyszínen nem, és bár a reggel még hűvös volt, napközben még a nap is kisütött.

„Bár előzetesen nem erre készültünk, végül emelkedőnek is futnunk kellett, ami számomra előny, mert jól szokott sikerülni. Nekem 1:40 perces hátrányt kellett ledolgoznom, és az volt a feladatom, hogy az élbollyal adjam át a stafétát. Előbb a pécsiekkel kellett csatáznunk az elsőségért, majd az újpestiekkel. Végül utóbbiakat is sikerült elhagyunk, hogy aztán a tiszaújvárosiak jöjjenek be utánunk” – idézi az MTI Bragmayert.

A triatlonos kiemelte: még másfél hét óvatos edzés vár rá, majd megkezdi az alapozást a 2021-es idényre. Reményei szerint külföldi edzőtáborokban, de akkor sem esik kétségbe, ha a járványhelyzet miatt hazai helyszíneken kell készülnie, utóbbira is megvan már a forgatókönyve.

DUATLON OB, BALATONBOGLÁR
(fejenként 2 km futás, 8 km kerékpározás, 1 km futás)

1. Team Újbuda SE (Nádas Romina, Tompai Bálint Jonatán, Bragmayer Zsanett, Wagner Tamás) 1:42:17 óra
2. Tiszaújvárosi TK 1:43:41
3. UTE-Merida 1:44:38

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: az Újbuda legyőzte hazai medencében a Szentest

Vízilabda
2024.10.29. 22:43

Péter Benedek és Malatinszky Szófia győzött az ajkai duatlon ob-n

Egyéb egyéni
2024.09.22. 16:56

Sportrádió: Sajnos így ez taktikai hiba volt – Bragmayer Zsanett

Egyéb egyéni
2024.05.25. 09:09

A Debrecen nyerte a duatlon vegyes váltó ob-t

Egyéb egyéni
2024.04.28. 16:49

Triatlon vk: Kuttor-Bragmayer Zsanett ötödik Új-Zélandon

Egyéb egyéni
2024.02.24. 10:25

Sportrádió: Öttusában is nagyon sikeres lehettem volna – Bragmayer Zsanett

Egyéb egyéni
2023.12.21. 16:01

Duatlon ob: Soós Gergő Gyula és Bukovszki Tünde győzött Ajkán

Egyéb egyéni
2023.09.24. 18:59

Triatlon: Dévay 28. a vb-sorozat sunderlandi állomásán

Egyéb egyéni
2023.07.29. 18:28
Ezek is érdekelhetik