Sznúker-vb: „Ha elveszteném az egyik karom és lábam, akkor esnék ki a top 50-ből”

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.08.10. 10:42
null
Ronnie O'Sullivan negyeddöntős a sznúker-világbajnokságon (Fotó: AFP)
Ahogy arról beszámoltunk, Ronnie O'Sullivan bejutott a Sheffieldben zajló sznúker-világbajnokság negyeddöntőjébe, ahol Mark Williamsszel találkozik. A második fordulóbeli, Ting Csün-huj ellen aratott győzelme után szokásához híven hangzatos nyilatkozatot adott.

 

A BBC riportere arról kérdezte az ötszörös világbajnokot, gondolta volna, hogy 25 évvel debütálása után is ilyen remek formában fog sznúkerezni a háromszoros vb-győztes Mark Williamsszel – akivel épp a negyeddöntőben találkozik – együtt.

„Mostanában nem olyan magas a színvonal, mint korábban. Ha megnézi a feltörekvő fiatal játékosokat, az amatőrök között remek sznúkeresek lennének, de néhányan még ott sem. Annyira rosszak, hogy látva őket azt gondolom magamban, ha elveszteném az egyik karomat és lábamat, talán még akkor sem esnék ki a top 50-ből” – mondta a BBC kamerái előtt Ronnie O'Sullivan.

A 44 éves O'Sullivan a 45 éves Mark Williamsszel meccsel a negyeddöntőben, mindketten 1992-ben lettek profik. Az interjúban megemlítik John Higginst is, aki szintén 1992-ben vált profivá, ők hárman együtt 13 világbajnoki címet nyertek, valamint 98 (!) pontszerző versenyt.

A „Rakéta” tavaly épp egy amatőrtől, James Cahilltől kapott ki nagy meglepetésre az első fordulóban, de az idei világbajnokságot is beleszámítva karrierje során már 18. alkalommal jutott el a negyeddöntőig. Ha legyőzi Mark Williamst a negyeddöntőben, a döntőbe kerülésért a Neil Robertson–Mark Selby párharc győztesével találkozik.

SZNÚKER
VILÁGBAJNOKSÁG
(Tv: Eurosport1, Eurosport2)
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Judd Trump (angol, 1.)–Kyren Wilson (angol, 8.)
Kurt Maflin (norvég)–Anthony McGill (skót)
Mark Williams (walesi, 3.)–Ronnie O'Sullivan (angol, 6.)
Mark Selby (angol, 7.)–Neil Robertson (ausztrál, 2.)


Legfrissebb hírek

Eltiltása után a Ciklon megérkezett – portré Csao Hszin-tungról, a sznúker új világbajnokáról

Egyéb egyéni
11 órája

Történelmi döntő a Crucible-ben, Csao Hszin-tung a sznúker új világbajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.05. 21:37

Sznúker: Csao vezet, de a világbajnoki cím csak hétfőn talál gazdára

Egyéb egyéni
2025.05.04. 23:21

Az 50 éves Mark Williams sznúkervilágbajnoki döntőt vívhat

Egyéb egyéni
2025.05.03. 22:13

Korszakváltás? Ronnie O’Sullivant nagyon simán legyőzték a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 22:26

Ronnie O’Sullivan óriási verést kap Csao Hszin-tungtól a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 15:34

Trumpnál az előny a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 23:49

Egyelőre nem bír egymással O’Sullivan és Csao Hszin-tung a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 17:26
Ezek is érdekelhetik