Sportpolitika: Egymásért vagyunk, közös ügyért dolgozunk – Nagy Tímea

– Nemrégiben újraválasztották a Magyar Vívószövetség alelnöki posztján, az elnökségben a társadalmi kapcsolatokért felel, a héten pedig újabb feladat találta meg: Kárpáti György halálát követően ön vette át a „halhatatlanok” vezetését.
– Ami nagyon nagy feladat és édes teher is egyben. Tudtuk, hogy Gyuri bá betegeskedik, de arra senki sem készült fel igazán, hogy a halhatatlanság megcáfolódik. Vezető nélkül maradt az egyesület, megállt az élet, az utazásokat el kellett halasztani, az iroda nem tudott működni, és el kellett kezdeni gondolkodni azon, hogyan folytatódjon a testület élete. Volt, aki kapacitált, hogy vállaljam el az elnöki posztot, s örömmel fogadtam a felkérést. Egyetlen feltétellel: senki ellen nem akartam menni a szavazáson.

– Mert nem akarta megméretni magát?
– Dehogy, egyáltalán nem ezért. Sokkal inkább úgy éreztem, ennek a társaságnak a szellemiségétől, a küldetésétől távol áll, hogy egymás ellen menjünk. Mi egymásért vagyunk, közös ügyért dolgozunk, éppen ezért írtam egy köremailt, hogy aki kedvet, affinitást érez, jelezze, s amennyiben nincs jelentkező, akkor megpróbálom az elnöki feladatot ellátni. Nos, a tagság abszolút támogatott ebben, és nagyon örülök neki, hogy én koordinálhatom a „halhatatlanok” életét. Természetesen a „halandóságom”, vagyis a Hajós Alfréd uszodával és a Duna Arénával kapcsolatos feladataim mellett.

– Milyen feladatkörökkel jár az elnöki poszt?
– Mi, az egyesület tagjai járjuk az országot, életünkkel, sikereinkkel, történeteinkkel, példáinkkal népszerűsítjük a sportot. Ehhez a küldetéshez azonban pénzre van szükség, s Gyuri bácsi ebben is igazán profinak bizonyult, bejáratos volt mindenhova, ami rólam nem mondható el. Így meg kell tanulnom kopogtatni és kérni, de ha van cél előttem, általában jó megoldóembernek bizonyulok. Különben is, ez a nyár döbbenetes felfedezéseket hozott számomra.

– Például?
– Például nagyon sajnálom, hogy nem ismertem jobban Benedek Tibit, akinek a halála kapcsán annyi minden került a felszínre, annyi szép, értékes dolgot tudtunk meg vele kapcsolatban, ezért mélységesen bánom, hogy nem töltöttem több időt a környezetében. Bánom, hogy nem küldtem hozzá a gyerekeimet, hogy szívják magukba azt a csodát, azokat az érzéseket, azt a tudást, ami belőle áradt. Huszonegy „halhatatlanért” felelek most, és nem akarom, hogy elhallgassuk az ő csodáikat, történeteiket, szeretném, ha táborokban, iskolákban, tematikus napokon mesélnék el a gyerekeknek, mitől olyan értékes a magyar sport, s milyen fontos szerepet töltenek be ők ebben a világban. Itt van például Polgár Judit, aki fantasztikus nő, ha megszólal, elhalkulok, s iszom a szavait. Mindig lenyűgöz, hogy mennyire más dimenzióban gondolkodik, mint az átlagemberek.

– Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom: önt is szívesen és sokan hallgatnák...
– Szívesen beszélek is, de nem vagyok az az ember, aki folyamatosan a nyilvánosság előtt éli az életét. Engem nem lehet megtalálni a közösségi médiában, ami jelenleg a fő információforrása mindenkinek. Az én életemre nem tud lecsapni a sajtó, se pozitív, se negatív hírek nem terjednek a nyilvánosság előtt velem kapcsolatban. De nekem ez így jó. Szeretem a csendet magam körül és a csenddel együtt járó védettséget is. Ez vagyok én.

– Ha körbenézünk a hazai sport­életben, akkor kijelenthető: nincs sok női sportvezető Magyarországon. Vannak nagyobb céljai is a sportpolitika területén?
– Sportolóként is mindig azt tanultam a mestereimtől, hogy lépésről lépésre haladjak. Amíg nem felelek meg egy területen, addig ne is ábrándozzak másról. De nem is vagyok az az ember, aki habzsolni akar. Én száz százalékig megelégszem azzal, amit eddig elértem, amit a sors feladatként adott.

– De azért vannak még nagy álmai?
– Persze, szeretnék nagymama lenni. Ahogy ezt kimondtam, szinte látom, hogy a nagyobbik lányom, Csenge a szemét forgatja, de megértem, nem kell siettetni semmit. Ha most jönne egy jó tündér és kívánhatnék valamit, mindössze annyi lenne: életem végéig szeretném jól érezni magam. És akkor köszönöm szépen, én mindent elértem, amit akartam...