Díjugratás: magyar siker a Nemzeti Lovardában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.20. 20:34
null
Ifjabb Szabó Gábor Lord Classic nyergében nyert (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Ifjabb Szabó Gábor révén magyar sikert hozott a csütörtöki nyitó nap záró száma a Nemzeti Lovardában zajló rangos nemzetközi díjugratóversenyen.

A sorozat honlapja szerint az első nap versenyszámai közül a legrangosabb az ötezer euró összedíjazású viadal volt a Magyar Lovassport-szövetség díjáért.

A 113 induló közül Szabó – Lord Classic nyergében – verőhiba nélkül, 62.44 másodperc alatt teljesítette a 145 centiméter magas akadályokkal tűzdelt pályát. Mögötte Edgar nyergében a portugál Rodrigo Giesteira Almeida zárt másodikként (64.56 mp), míg a harmadik legjobb időt ugyancsak Szabó érte el (64.73 mp), ezúttal Chabalt lovagolva. Egy lovas több lóval is teljesíthette a pályát.

A négynapos rendezvény két legfőbb eseménye közül a 45 ezer euró összdíjazású WC Class az Emmi díjáért versenyt szombaton 14.30-tól rendezik, míg a 43 500 euró összdíjazású Gróf Széchenyi István Emlékversenyre vasárnap 15 órától kerül sor.

Legfrissebb hírek

Vajdasági győztest avattak: Rozs Anna Júlia nyerte meg a Nemzeti Vágtát

Egyéb egyéni
2025.10.05. 18:33

Hivatalosan is elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
2025.10.04. 21:13

Elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
2025.10.03. 22:27

Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét

Egyéb egyéni
2025.09.16. 19:38

Hétvégén nemzetközi sztárparádé a százéves Kincsem Parkban, Nikola Jokics versenylovai is futnak

Egyéb egyéni
2025.09.02. 16:20

Lázár Vilmos: sikerrel pályáztuk meg a 2027-es kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezését

Egyéb egyéni
2025.08.28. 15:14

Hölle Martin: Pont a vébére érett be az előző két év munkája

Egyéb egyéni
2025.08.28. 07:07

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.08.24. 17:19
Ezek is érdekelhetik