Tokió 2020: „A mentális állapotom megengedi azt, hogy ne teherként fogjam fel”

PIRCS ANIKÓ, PUSZTAI VIOLAPIRCS ANIKÓ, PUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2020.07.26. 09:02
Ha nem rendezi át az életünket a koronavírus, akkor ma, 2020. július 26-án többek között a férfi párbajtőrözők egyéni olimpiai versenye miatt kelhettünk volna a hajnali órákban, vasárnap ide vagy oda. A tavalyi, budapesti vívó-világbajnokságon óriási meglepetésre, élményszámba menő vívással aranyérmet nyerő Siklósi Gergelyért szoríthattunk volna, aki az NSO Tv-nek beszélt arról, ezekben a napokban mennyire jár a fejében Tokió.

A 22 éves párbajtőröző már belenyugodott, hogy idén nem léphet pástra Tokióban, élete első olimpiáján, amelyet biztosan nem teherként élt volna meg.

„Mivel a megnyitóra nem mennék, hiszen utána két nappal már jönne az egyéni versenyem, ezért egyrészt nem találkoznék sok világsztárral, ez biztosan nem befolyásolna. Másrészt pedig úgy állok hozzá, hogy az olimpia a sportok ünnepe, amit szabad élvezni. Valóban kevesen tudják élvezni a nagy teher miatt, de úgy gondolom, az én mentális állapotom megengedi azt, hogy ne így fogjam fel. Élményként, kivételes alkalomként tekintenék rá”mondta azzal kapcsolatban, hogy mennyire ragadná magával a korábban nem tapasztalt milliő.

Videónkban többek között arról is beszél,hogyan képzeli el a versenynapokat,illetve mivel tölti itthon az olimpia nélkül maradt heteket.

NÉZZE VISSZA, HOGYAN NYERTE MEG SIKLÓSI GERGELY A 2019-ES VILÁGBAJNOKSÁGOT!

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
5 órája

Vívás: Horváth Lotti ezüst-, a fiúcsapat bronzérmes Klagenfurtban

Utánpótlássport
2025.10.19. 18:59

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19
Ezek is érdekelhetik