Sznúker-vb: fordulat, szombattól mégsem lehetnek nézők

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.07.31. 15:33
null
Judd Trump pénteken még nézők előtt játszhat (Fotó: AFP)
Csak a sznúker-világbajnokság pénteki nyitó napján engednek be nézőket a Crucible Színház lelátójára – közölte a sportágat irányító szervezet, amely a brit kormány friss határozatára reagált döntésével.

Az ország vezetői szigorították a kijárási korlátozásokat, így a nézőkkel tervezett kísérleti sportesemények szervezői is léptek, és augusztus 1-jétől mégsem engedik be a közönséget a sznúker-vb-re, illetve a goodwoodi lóversenyeket is nézők nélkül tartják meg.

A britek ezeken az eseményeken tervezték a tesztelését a közönség előtti sporteseményeknek, de így meghiúsul a terv.

Sheffieldben a sznúker-vb első napján még bemehetnek a nézők a lelátóra, de korlátozott létszámban.

A döntéssel véget is vetettek a versenyzők közötti vitának. Ronnie O’Sullivan azt nyilatkozta, a kialakult helyzetben a sznúkerjátékosok „kísérleti patkányokká” váltak.

Az asztmás Anthony Hamilton a nézők nélkül megtartott selejtezősorozat sikeres teljesítése után éppen a közönség miatt lépett vissza a versenytől. Most már bánhatja a döntését, igaz, a péntek délutáni etapban, amely során játszania kellene, még lehetnek nézők a Crucible Színházban.

Legfrissebb hírek

Eltiltása után a Ciklon megérkezett – portré Csao Hszin-tungról, a sznúker új világbajnokáról

Egyéb egyéni
2025.05.06. 13:46

Történelmi döntő a Crucible-ben, Csao Hszin-tung a sznúker új világbajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.05. 21:37

Sznúker: Csao vezet, de a világbajnoki cím csak hétfőn talál gazdára

Egyéb egyéni
2025.05.04. 23:21

Az 50 éves Mark Williams sznúkervilágbajnoki döntőt vívhat

Egyéb egyéni
2025.05.03. 22:13

Korszakváltás? Ronnie O’Sullivant nagyon simán legyőzték a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 22:26

Ronnie O’Sullivan óriási verést kap Csao Hszin-tungtól a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 15:34

Trumpnál az előny a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 23:49

Egyelőre nem bír egymással O’Sullivan és Csao Hszin-tung a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 17:26
Ezek is érdekelhetik