Darts: egész nap szenzációsan játszott, de MVG-vel ő sem bírt

Vágólapra másolva!
2020.07.11. 07:36
null
Három versenynap, két tornagyőzelem – ez eddig Michael van Gerwen mérlege a Summer Series-sorozatban (Fotó: PDC)
Akárcsak az első, szerdai verseny, úgy a harmadik, pénteki torna is Michael van Gerwen sikerét hozta a Milton Keynes-i Marshall Arénában zajló PDC Summer Series-sorozatban. A világelső holland a pénteki viadal döntőjében a portugál José de Sousát verte meg 8–3-ra.

 

José de Sousa, aki jelenleg az 51. a PDC világranglistáján, a fináléig szenzációsan játszott a Summer Series harmadik versenyén – ami egyben a Players Championship-sorozat 11. állomása is volt –, hat mérkőzéséből ötöt is 102 és 110 közötti körátlaggal nyert meg, ám a döntőre „elfogyott”, s hiába volt 2–0-s vezetésnél nyila a háromleges előnyhöz, 8–3-ra kikapott a 130-as és 146-os kiszállóval is előrukkoló Van Gerwentől.

„Chris Dobey ellen fantasztikus meccset játszottam, és José is kiváló játékos. A 130-as és a 146-os kiszállómnak köszönhetem a győzelmet – utalt a negyeddöntőre és a döntőre Van Gerwen a PDC hivatalos honlapjának adott értékelésében. – Jól érzem magam és nagyon boldog vagyok, de úgy gondolom, hogy bőven van még a tankomban. Az volt a célom, hogy két tornát megnyerjek az ötből, de remélem, a következő két napban is tudok még »károkat okozni«. Jó üzenet ez a mezőnynek, hogy tudják, mire vagyok képes.”


Van Gerwen a második tornagyőzelmével már több mint 8 millió forintnak megfelelő összeget keresett a Summer Series-sorozatban három nap alatt. Szombaton és vasárnap újabb egy-egy versenyre kerül sor Milton Keynesben, ezek a viadalok lesznek a Players Championship-széria 12. és 13. állomásai.

DARTS, PDC SUMMER SERIES, 3. NAP
DÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland
) (102.5)–José de Sousa (portugál) (97.8) 8–3

A KÉT JÁTÉKOS DÖNTŐIG VEZETŐ ÚTJA
MICHAEL VAN GERWEN
JOSÉ DE SOUSA
1. forduló Alan Tabern 6–2 (97.7) Adam Hunt 6–1 (109.3)
2. forduló Kim Huybrechts 6–1 (87.8) Aaron Beeney 6–2 (94.7)
3. forduló Robert Collins 6–2 (98.8) Danny Noppert 6–4 (107.4)
Nyolcaddöntő James Wade 6–2 (107.3) Gerwyn Price 6–3 (105.9)
Negyeddöntő Chris Dobey 6–4 (106.3) Stephen Bunting 6–2 (102.1)
Elődöntő Jeff Smith 7–4 (97.2) Daryl Gurney 7–3 (105.7)
Zárójelben a győztes átlagokat tüntettük fel.
Legfrissebb hírek

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik