Parasport: Zanardi sérülése nem olyan, mint Schumacheré

Vágólapra másolva!
2020.06.23. 11:32
null
Zanardit továbbra is mesterséges kómában tartják (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, pénteken handbike-verseny közben súlyos fejsérülésekkel járó balesetet szenvedett Alex Zanardi, korábbi F1-es autóversenyző, négyszeres paralimpiai bajnok, akit azóta kritikus, de stabil állapotban, mesterséges kómában tartanak egy sienai klinikán. Az 53 éves sportembert megoperáló orvos, Giuseppe Olivieri arról beszélt, hogy mennyiben különbözik Zanardi mostani balesete Michael Schumacher hét évvel ezelőtti síbalesetétől.

Zanardi pénteken jótékonysági versenyen kézzel hajtott kerékpárja nyergében ütközött egy teherautóval, amikor egy lejtőn elveszítette uralmát kerékpárja felett, átcsúszott a közúti forgalom sávjába, ahol egy szemből érkező teherautóval frontálisan karambolozott.

Az őt operáló orvos, Giuseppe Olivieri a hétvégi nyilatkozatai után ismét beszélt az állapotáról, ezúttal sérülése természetét próbálta elmagyarázni, összevetve Zanardi esetét a hét éve, 2013 decemberében síelés közben fejsérülést szenvedő Michael Schumacherével, amellett, hogy arról is beszélt, mikor lehet felébreszteni az olaszt.

„Nem fogjuk látni a pontos neurológiai állapotát, amíg fel nem ébred, feltéve, hogy felébred. Zanardi sérülései a homlokán, az arcán és a szemein kisebbek, mint Schumacheréi voltak” – idézte a La Gazzetta dello Sport az orvost.

Michael Schumacher állapotáról szinte semmit sem tudni, mióta 2013 decemberében síelés közben fejjel egy sziklának ütközött, és balesete óta nem került a nyilvánosság elé a hétszeres világbajnok F1-es versenyző.

„A diffúz axonális károsodás jellemzően egy nagyon kiterjedt sérülés az agykéregben, ahonnan kevés esély van a normális kognitív és motoros funkciók visszatérésére. Ugyanakkor annak alapján, amit mi, orvosok jelenleg tudunk, Zanardinak nem ilyen jellegű a sérülése. Az számít igazán, hogy a koponyán belül az agy milyen belső sérüléseket szenvedett el, és ezek mennyire kiterjedtek” – mondta az idegsebész.

„Az ilyen típusú fejsérüléseknél a mesterséges kómából néhány nap, esetleg egy, maximum két hét után lehet megkezdni a páciens ébresztését és a károsodás mértékének felbecsülését. Ugyanakkor egy nagyon törékeny, veszélyes helyzetben lévő betegről beszélünk, aki súlyos fejsérülést szenvedett el, tehát nagyon óvatosnak kell lennünk vele, de egyelőre korai az ébresztéséről beszélnünk, arra még a jövő hétig várnunk kell. Az mindenesetre optimizmusra adhat okot, hogy egy sportolóról beszélünk, akinek jó a fizikuma” – fogalmazott Olivieri.

Legfrissebb hírek

Schumacherék fellebbeznek a családot zsaroló enyhe büntetése miatt

F1
2025.02.17. 20:13

Súlyos balesetet szenvedett a német pályakerékpáros-válogatott, hatan sérültek meg

Kerékpár
2025.01.27. 20:16

Háztartási baleset érte a világelső golfozót, egy ideig nem játszhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:09

Súlyos balesetet szenvedett, megoperálták a négyszeres olimpiai bajnokot

Úszás
2024.12.09. 11:44

Megoperálták az autóbalesetet szenvedő West Ham-csatárt

Angol labdarúgás
2024.12.08. 16:25

Ijesztő bukás után kórházba került a kerékpáros olimpiai bajnok Katy Marchant

Kerékpár
2024.12.08. 11:48

Evenepoel postáskocsival ütközött, több csontját is eltörte

Kerékpár
2024.12.03. 16:59

Börtönbe kerülhetnek a zsarolók, akik 15 millió eurót követeltek a Schumacher családtól

F1
2024.12.02. 10:12
Ezek is érdekelhetik