MOB: június 20-án rendezik meg a tisztújító közgyűlést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.27. 17:33
null
Kulcsár Krisztián, a jelenlegi elnök (Fotó: Tumbász Hédi)
Június 20-án rendezik a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tisztújító közgyűlését. A MOB honlapjának beszámolója szerint a küldöttgyűlés dátumáról a szerdai elnökségi ülésen döntöttek.

Kulcsár Krisztián elnök összefoglalta a tokiói olimpia egyéves elhalasztásával kapcsolatos vonatkozásokat, majd úgy fogalmazott, a MOB jó érzését fejezi ki a megoldás kapcsán.

„A szervezet és az olimpiai mozgalom időt nyert, és megpróbálja ebből kihozni a legtöbbet” – vélekedett az elnök.

Az elnök hozzáfűzte, a halasztás bejelentését követően tájékoztatást kapott a japán féltől arról, hogy a Tocsigi prefektúrában rendelkezésre álló edzőtábori lehetőségek igazodnak a játékok 2021-es megrendezéséhez, így továbbra is azonos feltételekkel várják a magyar sportolókat.

Az elnökség határozott a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának tavalyihoz hasonló mértékű finanszírozásáról is.

Fábián László sportigazgató a 2022-es pekingi téli olimpia sportági előrejelzéseit ismertette. Kevesebb, mint két esztendővel a játékok előtt a MOB áttekintette a kvalifikációs folyamatokat – amelyeket a koronavírus-járvány néhány esetben módosított –, figyelembe vette a versenyprogramot, és összesítette a kvótaszerzésben részt vevő magyar sportolók listáját.

A szakmai anyagból kiderült, hogy két sportágban már elindultak a kvalifikációs versenyek, de a legtöbb szakágban az idei év második felében kezdődik a kvótaszerzés.

Legfrissebb hírek

Elindult a Fiatal Sportvezetők Programjának második kurzusa

Egyéb egyéni
2025.02.21. 15:26

NOlimpia 2.0: a Kúria elutasította a népszavazás ügyét

Egyéb egyéni
2025.02.17. 08:30

Téli EYOF: négy éremmel zártak a magyarok

Egyéb egyéni
2025.02.16. 19:52

Téli olimpia: Burján Csaba örökbe fogadta a milánói kabalaállatot

Téli sportok
2025.02.06. 13:13

Gyulay Zsolt Vác díszpolgára lett

Egyéb egyéni
2025.01.16. 09:45

Gyulay Zsolt Keleti Ágnesről: Amikor mellette voltunk, senkinek sem jutott eszébe panaszkodni

Torna
2025.01.02. 18:37

Magyar szikra az olimpia egén

Egyéb egyéni
2024.12.20. 13:33

Az Alkotmánybíróság szerint még nem időszerű az olimpiai népszavazás

Egyéb egyéni
2024.12.19. 12:40
Ezek is érdekelhetik