Asztalitenisz: az 1979-es magyar diadalra emlékezik az ITTF

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.30. 10:52
A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) a honlapján közölt hosszú cikkben emlékezik a magyar férfiválogatott 1979-es, phenjani világbajnoki diadalára. A győzelem 41. évfordulóján megszólalnak a főszereplők, Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor is.

Az ITTF cikkírója emlékeztet, hogy a döntőbeli ellenfél, Kína sorozatban harmadszor szerette volna megnyerni a férfi csapatversenyt, miután 1975-ben Kalkuttában és két évvel később, Birminghamben sem talált legyőzőre.

A magyar válogatott gerincét Jónyer, Klampár és Gergely alkotta, előbbi kettő 1971-ben párosban nyert vb-t, míg Kalkuttában Jónyer és Gergely diadalmaskodott ugyanebben a számban, Jónyer pedig egyesben is felért a csúcsra.

Ők voltak a sztárok a Berczik Zoltán irányította együttesben, de Kreisz Tibor és Takács János is az aranyérmes csapat tagja volt. A phenjani tornán kétszer is találkozott egymással a magyar és a kínai csapat, a csoportmérkőzések során 5–2-es, a fináléban pedig 5–1-es magyar siker született – az ITTF közli az 1979. április 30-án lejátszott döntő jegyzőkönyvét is.

Azóta csak a svédek tudták megtörni a kínai uralmat a vb-k férfi csapatversenyében, a skandinávok négyszer, az ázsiaiak pedig 15-ször győztek.

„Különleges élmény volt – idézi Klampár Tibort az ittf.com. – Az, hogy megvertük Kínát a csoportban, nagy önbizalmat adott a folytatásra, és igazolta, hogy jó volt a vb-felkészülésünk. A döntő előtt láttuk, hogy a rivális játékosai tartanak tőlünk, sápadtak voltak. A legemlékezetesebb számomra az utolsó meccsem, amelyen szetthátrányból fordítva nyertem, és ezzel miénk lett a vb-cím. Az egész csapat berohant és feldobáltak a levegőbe. Az élmény annyira friss bennem, hogy még ma is érzem, ha becsukom a szemem.”

Jónyer István elmondta, hogy Berczik mester mérkőzésről mérkőzésre készítette fel őket, lépésről lépésre haladtak, és ez szerinte nagyon fontos volt.

„Amikor megvertük Kínát a csoportban, tudattuk a világgal, hogy a magyarok történelmet írni jöttek ide. Őszintén szólva az első meccsünk után nem volt kétségem afelől, hogy megvalósítjuk a célunkat, csak összpontosítanunk kellett. Sajnálom, hogy a döntőben kikaptam Kuótól, de összességében életem egyik legnagyszerűbb pillanata volt a csapatgyőzelem” – fogalmazott.

„A döntőben az enyém volt a legnagyobb feladat, én voltam a kezdő ember – idézte fel a több mint négy évtizede történteket Gergely Gábor. – Miután korábban már legyőztük őket, tudtuk, jó rajtra van szükségünk, hogy nyomás alá helyezzük őket. A fináléból a legjobb emlékem az, hogy győztesen vonulhattam le a nyitó mérkőzés után, azaz jól kezdtünk.”

Kiemelte Berczik Zoltán szerepét is, aki szerinte tökéletesen készítette fel őket, és a torna során is mindig erősítette a csapatszellemet, a döntőben pedig hagyta őket játszani és folyamatosan megerősítést kaptak tőle.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38

Asztalitenisz: szerény reményekkel várjuk a csapat Eb rajtját

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:00

Asztalitenisz: mindkét magyar búcsúzott a WTT-verseny első napján

Egyéb egyéni
2025.09.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik