Tokió 2020: a WHO-döntés ellenére változatlan az olimpiai játékok időzítése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.12. 06:38
null
Koike Juriko, Tokió kormányzója csütörtökön arról beszélt japán újságíróknak: nem tudja elképzelni, hogy az olimpia elmaradjon (Fotó: AFP)
Szuga Josihide japán kormányszóvivő közlése szerint nincs változás az idei tokiói olimpiai játékok tervezésében, azok után sem, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvánnyá nyilvánította az új típusú koronavírus-járványt.

 

Szuga egy csütörtöki sajtóértekezleten kijelentette: egy szakértői csoport a hét elején úgy foglalt állást, hogy mivel a vírus mindeddig nem produkált robbanásszerű terjedést Japánban, nincs szükség drasztikus lépésekre, például egy szükségállapot kihirdetésére sem, de Japán továbbra is éberen figyeli a járvány fejleményeit.

Japán folytatni fogja az előkészületeket a tokiói olimpiának és paralimpiának a tervek szerinti megrendezésére, annak ellenére, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán világjárvánnyá minősítette az immár több mint 110 országban megjelenő koronavírus-eseteket – tette hozzá a szóvivő. Hangsúlyozta: Tokió azon fog dolgozni a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), a nyári játékok szervezőivel és Tokió kormányzatával együtt, hogy az idén nyáron sor kerülhessen az olimpiai sporteseményekre.

Előzőleg, szerda éjjel a TBS japán tévécsatornának nyilatkozva a szervezőbizottság vezetőségének egyik tagja, Takahasi Harujuki ismét megszólalt az ügyben, hangsúlyozva, hogy a július 24-i kezdettel tervezett tokiói olimpiával kapcsolatos bármilyen döntést még május előtt meg kell hozni.

„Ha a sportolókra gondolnak, májusban már túl késő lenne dönteni bármilyen halasztásról” – mondta, és hozzátette, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ülése előtt meg kell tenni az első lépést.

Takahasi néhány órával azután szólalt meg ismét, hogy a 2020-as tokiói játékok szervezőbizottságának elnöke megrótta őt, amiért a The Wall Street Journal című tekintélyes amerikai lapnak a minap úgy nyilatkozott: ha az új koronavírus-járvány miatt nem lehetne megtartani a tokiói olimpiát, akkor a játékok egy vagy két évvel való elhalasztása lenne a legreálisabb megoldás.

Legfrissebb hírek

Szon Hung Min remekelt az amerikaiak ellen

Minden más foci
2025.09.07. 13:22

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

A japánok és az olaszok is a négy között a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.03. 17:19

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01
Ezek is érdekelhetik