Megismétlődik a 2014-es Van Gerwen–Wright finálé

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.12.30. 19:59
null
Peter Wright feszült hangulatú mérkőzésen győzte le Gerwyn Price-t
A világelső Michael van Gerwen és a skót Peter Wright játssza a PDC darts-világbajnokság döntőjét szerdán a londoni Alexandra Palace-ban. A címvédő holland az angol Nathan Aspinallt, Wright a walesi Gerwyn Price-t győzte le 6:3-ra a hétfői elődöntőben.

Gerwyn Price azt mondta a Peter Wright elleni elődöntő előtt, hogy a skót annak is örülni fog, ha egy szettet nyer ellene a darts-vb elődöntőjében. Ezt Wright a találkozó legelején abszolválta, és riválisa tudtára is adta, hogy viccesnek tartja Price szavait.

A mérkőzés emiatt is végig feszült volt, 3:3-ig együtt ment a két játékos, majd miközben Wright tartani tudta a magas színvonalat, Price kissé elfáradt. A közönség is a színes tarajú Wright mellé állt, s az utolsó három játszmát ő nyerte meg, ezzel bejutott a szerdai fináléba.

Wright 98.72-es háromnyilas átlaggal, 16 180-nal zárt, míg Price 89.94-es átlaggal, 9 tökéletes körrel fejezte be a mérkőzést.

A sértődött walesi a meccs után nem is gratulált Wrightnak, aki a vb után biztosan feljön a világranglista 3. helyére…

Michael van Gerwennek a döntőben ennél jobb játékra lesz szüksége (Fotó: PDC Darts/Twitter)
Michael van Gerwennek a döntőben ennél jobb játékra lesz szüksége (Fotó: PDC Darts/Twitter)

A másik elődöntő sokkal barátságosabb hangulatú volt. Bár Michael van Gerwen meg sem közelítette csúcsformáját, ezt a második világbajnokságán második elődöntőjét játszó Nathan Aspinall nem használta ki.

A világelső nem érte el a 100 pontos átlagot, a meccs egy-két rövidebb időszakban mutatta meg, mire is képes valójában, többnyire a fejét csóválva és magában mormogva bosszankodott magán.

Idegessége átragadt az elődöntőnek köszönhetően a világranglista 8. helyére felzárkózó Aspinallra is, az angolnak is csak néhány jó pillanata volt. Bár háromszor annyi 180-as kört dobott, mint a holland (9:3), és kiszállózásban sem volt nagy különbség (21/52 MvG-nél, 18/51 Aspinallnál), Van Gerwen a fontos pillanatokban bedobta a duplákat.

 

Szerda este Van Gerwen Wrighttal találkozik, a skót visszavághat a 2014-es döntőben elszenvedett vereségéért. Ha úgy játszik, ahogy a negyeddöntőben Luke Humphries és hétfőn Price ellen, Van Gerwennek javulnia kell.

DARTS PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
ELŐDÖNTŐ
20.00:
(Tv: Sport1)
Peter Wright (skót, 7.) (98.72)–Gerwyn Price (walesi, 3.) (89.94) 6:3 (3:2, 2:3, 1:3, 3:0, 3:2, 1:3, 3:2, 3:1, 3:2)
Michael van Gerwen (holland, 1.) (96.58)–Nathan Aspinall (angol, 12.) (92.23) 6:3 (3:2, 1:3, 3:2, 2:3, 3:2, 3:0, 0:3, 3:2, 3:1)

Legfrissebb hírek

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik