TF: átadták a Németh Ferenc fotópályázat díjait

Vágólapra másolva!
2019.10.02. 15:47
null
Vincze Ottó a Németh Ferenc fotókiállításon (Fotók: Tumbász Hédi)
A Testnevelési Egyetemen (TF) harmadszor megrendezett Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia társrendezvényeként szerdán megtartott ünnepségen adták át a TF által életre hívott Németh Ferenc fotópályázat díjait.

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora arról beszélt, hogy már második alkalommal rendezik meg a Németh Ferenc fotókiállítást, amellyel az MTI, a Nemzeti Sport és a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) egykori, 2013-ban elhunyt kitűnő fotósának állítanak emléket. Elmondta, hogy Németh Ferenccel sok kézilabda-mérkőzés élménye, emléke köti össze, baráti kapcsolatban voltak egymással.

Micheller Szilvia és a Zsóri Dániel ollózásáról 
készített díjnyertes fotó
Micheller Szilvia és a Zsóri Dániel ollózásáról készített díjnyertes fotó

„Örülök annak, hogy Németh Ferenc hagyatékából kiállíthatunk néhányat, és szeretném, ha a TF a jövőben is otthont adna a sportpillanatokat megörökítő alkotásoknak, ezzel is jelezve, hogy a sport a kultúra része” – fogalmazott Mocsai Lajos.

„Úgy érzem, apu hazatért, hiszen ide jártunk vele focizni. Köszönöm, hogy a kiállítás létrejött, és remélem, sok embernek szerez majd örömet” – mondta Németh Péter, az egykori fotós fia.

Nagy Zsigmond, a Nemzeti Sportügynökség ügyvezető igazgatója felidézte, hogy Németh Ferenc nemcsak futballmeccseken, hanem számtalan rangos sporteseményen, nyári és téli olimpián örökítette meg – többek között – a magyar sportolók szereplését.

A Németh Ferenc-díj első helyezettje az idén Micheller Szilvia (Nemzeti Sport) Nyissz című fotója lett, amely Zsóri Dánielnek, a Mol Fehérvár FC támadójának még a Debrecen színeiben lőtt, Puskás-díjas gólját ábrázolja. A Testnevelési Egyetem fotódíját Décsi Zsuzsa Összegabalyodva című alkotása nyerte, a hazai rendezésű világesemények legjobb fotója pedig Csudai Sándor Telitalálat című műve lett.

A kiállítás – melyet támogatott a LikeGroup Kft., a Nemzeti Sportügynökség, és a Hungaroring Sport Zrt. – október végéig látogatható a TF bejáratánál.

A Németh Ferenc-díjért profi fotósok versenyezhettek, a győztes 150 ezer forintot kapott. A Testnevelési Egyetem fotódíja amatőröknek és 21 év alatti nevezőknek szólt, míg a hazai rendezésű világesemények legjobb fotója díjra a Magyarországon megrendezett sport világeseményeken készült profi és amatőr fotósok pályamunkáit várták.

A Németh Ferenc-díj dobogósai: Árvai Károly, Micheller Szilvia és idősebb Horváth László
A Németh Ferenc-díj dobogósai: Árvai Károly, Micheller Szilvia és idősebb Horváth László

A Németh Ferenc-díj harmadik helyezettje lapunk korábbi munkatársa, Árvai Károly lett Repülőrajt című fotójával
A Németh Ferenc-díj harmadik helyezettje lapunk korábbi munkatársa, Árvai Károly lett Repülőrajt című fotójával
Legfrissebb hírek

Budapest adott otthont a sportmenedzsment legnagyobb európai csúcseseményének, az EASM 2025 konferenciának

Egyéb egyéni
2025.09.06. 07:09

„Kékebb az ég, magasabbak a hegyek” – Eötvös Loránd fotógyűjteménye

Képes Sport
2025.09.03. 17:21

NS-képeslap: kampuszfejlesztés sportközponttal

Egyéb egyéni
2025.08.29. 12:31

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2025.08.20. 16:03

Thomas Bachot a TF díszdoktorává avatják

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:03

Tusványos 2025: A primér prevenció a legfontosabb – Mocsai Lajos

Egyéb egyéni
2025.07.26. 15:49

Fogadalmat tett az Egyetemi Világjátékokra induló magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.07.08. 16:35

Schmidt Ádám is részt vett a Testnevelési Egyetem diplomaosztóján

Egyéb egyéni
2025.07.05. 12:58
Ezek is érdekelhetik