Fedeles fogathajtó-vk: Dobrovitz József négy versenyen indul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.14. 21:04
null
Dobrovitz József négy viadalon indul a fedeles világkupában (Fotó: Tumbász Hédi)
Dobrovitz József Lyonban, Stuttgartban, Budapesten és Londonban indul a fedeles fogathajtó világkupa-sorozat 2019/20-as kiírásában.

A nemzetközi szövetség (FEI) hétfői bejelentése szerint a 2004-ben csapatban világbajnok magyar hajtó az október 30. és november 3. között, a franciaországi nyitófordulóban mutatkozik be, majd két héttel később a német városban szerepel. Az ötödik, budapesti forduló november 29. és december 1. között lesz, a londoni viadalt pedig a karácsony előtti hétvégén rendezik.

A magyar fővárosban az amerikai Chester Webert, a svájci Jerome Voutazt, a holland címvédőt, Bram Chardont és édesapját, a sportág élő legendáját, Ijsbrand Chardont is láthatja a közönség.

A sorozatban hagyományosan a tíz legjobb négyesfogathajtó vehet részt, most először a német Mareike Harm révén női versenyző is kvalifikálta magát. A hat legjobb február 7. és 9. között Bordeaux-ban küzd meg a döntőben.

Legfrissebb hírek

Az ötödik helyen végzett a magyar csapat a négyesfogathajtó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.07. 18:21

Négyesfogathajtó Eb: a maratonhajtás után negyedik helyen a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.09.06. 21:30

A díjhajtás után ötödik helyen a magyar csapat a négyesfogathajtó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.05. 22:13

Hölle Martin: Pont a vébére érett be az előző két év munkája

Egyéb egyéni
2025.08.28. 07:07

A ketteseknél Dani Marcell, a négyeseknél Dobrovitz József nyert a fogathajtó-vk-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 15:59

Dani Marcell vezet a ketteseknél, Dobrovitz József az élen a négyeseknél a fogathajtó-vk-n

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:15

Fogathajtó-vk: megkezdődött a szilvásváradi forduló

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:02

Magyarország rendezi a 2027-es FEI kettesfogathajtó-világbajnokságot

Egyéb csapat
2025.06.18. 17:19
Ezek is érdekelhetik