Birkózás: Bárdosi megkönnyezte, amit az ellenfele mondott neki
Nyilván a Gellért tér közelében található Bárdosi Küzdősport Akadémia edzésein résztvevők is meglepődnének, ha a tulaj egy nap ezzel érkezne meg a második otthonához. A szombat délelőtti tréningek közepette itt beszélgettünk vele arról, hogyan nem lett belőle kajakos, illetve karatés, miközben a birkózásról már az első edzésén tudta, hogy ez az ő sportága lesz.

Pályafutása csúcsának a 2000-es sydney-i olimpián szerzett ezüstérmet tartja, pedig akkor csak a biztató kezdetnek gondolta. Korántsem teljesedett ki a karrierje – mondja –, s ebben közrejátszott, - ahogy fogalmaz –, hogy nem volt az akkori sportági vezetők kedvence, lényegében abbahagyatták vele a birkózást. A 2004-es athéni olimpiára nem jutott ki, pedig abban az évben 84 kilogrammban Eb-bronzérmes lett. A svédországi kontinensviadalról máig emlékszik az ukrán Szerhij Rutenko elleni mérkőzésére.
„Vért izzadtam ellene, és csak a rutin miatt nyertem. Úgy elfáradtam, hogy csak feküdtem a szőnyegen, forgott velem a világ. Az ukrán srác odatérdelt hozzám, és angolul azt mondta: amikor gyerek voltam, téged néztelek a tévében, te vagy a kedvenc birkózom, alig vártam, hogy találkozzunk.”
Videónkból kiderül, mi volt erre Bárdosi válasza, valamint azt is megnézhetik, mennyire élvezte kisfiával az élményvezetést a Ford F10 Monster Truckkal. Emellett szóba kerül az életében fontos szerepet játszó rádiózás is.
Ha még többet szeretne olvasni Bárdosi Sándor életéről, keresse a pénteki Nemzeti Sport Sportkrém mellékletét.

Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon

NS-képeslap: új otthont kaptak az abonyi birkózók

Visszavonul a japánok kétszeres olimpiai bajnok birkózója