Öttusa-vb: sérülése ellenére elindulhat Alekszejev

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.29. 19:13
Alekszejev Tamara – aki július végén kézközépcsonttörést szenvedett – elindulhat a jövő heti, budapesti öttusa-világbajnokságon.

A női csapattal az elmúlt három évben világbajnok székesfehérvári versenyző bal kezéről – amellyel vív és lő – a múlt szerdán szedték le a gipszet, és a hét elején már pengét fogott a kezébe, majd iskolázott is.

Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya azt mondta, ez nagyon jól ment neki, de az iskolázás nem ugyanaz, mint az „élő” vívás. Úgy vélekedett, hogy ha csütörtökön teljes értékű vívómunkát tud végezni, akkor részt vehet a világbajnokságon.

„Nem látok semmi olyan akadályt, ami miatt ne indulhatna” – mondta a szakvezető az újabb tapasztalatokat összegezve.

Alekszejev idén megnyerte a székesfehérvári világkupaversenyt és az országos bajnokságon is győzött. Ő már a hét elején úgy fogalmazott, hogy nagyon bizakodó a vb-részvételével kapcsolatban.

A női hagyományos versenyben – melynek selejtezője jövő szerdán lesz – a már olimpiai kvótás, 2016-ban egyéniben világbajnok Kovács Sarolta, valamint Alekszejev, továbbá két fiatal, Gulyás Michelle és Guzi Blanka képviseli a magyar színeket.

A vb-n a női és a férfi egyéni küzdelemben három-három tokiói kvóta megszerzésére van lehetőség.

Legfrissebb hírek

Szeretné fájdalmak nélkül élvezni a versenyzést – interjú Erdős Ritával

Egyéb egyéni
2025.08.18. 08:29

Öttusa: Gulyás Michelle nélkül utaznak a mieink a kaunasi vb-re

Egyéb egyéni
2025.08.14. 19:10

Öttusa-vb: közös edzőtáborban a felnőtt- és az U19-es válogatott

Egyéb egyéni
2025.08.11. 11:26

Eszes Noémi: Egyedülálló, ami a magyar öttusában történik

Egyéb egyéni
2025.08.10. 19:03

Öttusa: a kenyérdagasztással is megküzdött, de öt hete teljes erőbedobással edz a vb-címvédő Bőhm Csaba

Egyéb egyéni
2025.08.08. 12:11

Balogh Gábor: Óriási munkát végeztek a sportolóink és a szakemberek

Egyéb egyéni
2025.08.03. 14:17

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:07

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:14
Ezek is érdekelhetik